Miért nem akar gyereket a pasim?

Micsoda ellentmondás! Mert közben meg ismerjük a történet másik oldalát is: a szüleink folyamatosan unokákért nyaggatnak minket. Ők tudják, milyen csoda egy gyermek, és alig várják, hogy egy újabb csöppség forgassa fel az életüket. Még a leendő nagypapák is vágynak az újabb babákra!

Akkor mégis hogy van az, hogy a mai kispapa korú férfiak nem képesek átérezni azt, amit apáik még tudtak?

Mindenhol csak panaszkodást hallhatunk: "A szülés kész horror! A kórházak, az orvosok... Tragédia! A gyerek rengeteg áldozatot követel. Az anyák borzasztóan fáradtak, teljesen kifacsartak. Rengeteg pénzbe kerül a gyerekvállalás. És még a szabadságunkat is korlátozza! Satöbbi, satöbbi..."

Most akkor hogy is van ez?! Az a hülye, aki nem akar gyereket, vagy az, aki akar?

Megmondom őszintén, annak ellenére, hogy én már nagyon szeretnék anya lenni, megértem azokat, akik nem kívánnak szülők lenni, mert őrült tehernek tűnik a gyereknevelés. Ugyanis bárhová nézek, csak ezt látom:

• Túlhajszolja magát, hogy csillogó bébijáték halmokat vehessen, holott a pici egy műanyag flakonnal is jól ellenne.
• Divatosan öltözteti a gyereket, amikor a rokonoktól kapott használt ruha is tökéletes lenne, hiszen úgyis fűfoltos lesz.
• Programról programra cibálja a gyereket, állandóan szórakoztatni akarja, pedig lehet, hogy a szomszéd gyerekkel legalább ilyen jól mulatna a nappaliban vagy a téren. Meseolvasás és otthon gyurmázás helyett pedig kalandparkba szaladnak.
• Különórákra cipeli a kicsit már háromévesen, és nem hagyja pihenni sem magát, sem az utódot.
• Mindent meg akar adni neki, csakhogy ettől egy kimerült ronccsá válik, akinek már arra sem marad energiája, hogy a gyerekkel (vagy a párjával) minőségi időt töltsön el. Ráadásul a gyerek születésével sok esetben a férfi elveszíti a nőt, és helyette kap egy anyát, akinek a gyermek lesz a mindene. Már nem lesz kapacitása meghallgatni, milyen napja volt a párjának, és "a gyerek miatt" elmaradnak a romantikus programok...

  

Jó, de mégis mit tehetek én?

Fogalmam sincs, milyen praktikát érdemes bevetni arra, hogy a pasim mégiscsak akarja azt a picit. Az enyém például "a kedvemért vállalná", amit jó szar hallani, de közben hiszem, hogy mikor már a kezébe tartja a kicsit, imádni fogja.

Ő azt mondja, azért mer velem gyereket vállalni, mert biztonságban érzi magát. Érzi, hogy akkor sem tenném ki az utcára, és semmizném ki, ha úgy alakulna, hogy elválunk. És talán abban is bízik, hogy megmaradok mellette nőnek, rá is fogok osztatlan figyelmet szánni, nem verem bilincsbe, és nem követelek majd tőle irreális anyagi tehervállalást.

Több laza, kiegyensúlyozott, mosolygós szülőre van szüksége ennek az országnak ahhoz, hogy a pasik ne rettegjenek a gyerekvállalástól.

Nyitókép: iStockphoto