Attól még nem leszel szar ember, hogy nem nyalod ki a könnyet más szeméből! Ma már szinte kötelező érvényű lett, hogy mindenki kimaxolja az empátia fogalmát. Ha nem sírsz együtt a barátnőddel, amikor kidobta a pasija, akkor egyenesen embertelen, lelketlen teremtmény vagy. De tényleg így van ez?
A pszichológusok egy része szerint kétféle empátiát különböztetünk meg:
- Az egyik egy felszínesebb fajta, amikor csak tudjuk, vagy sejtjük, hogy az adott helyzet milyen érzést válthat ki a másikból.
- A másik pedig az úgynevezett mély empátia, ami azt jelenti, hogy át is érezzük a másik helyzetét olyannyira, hogy a kiskutyája elvesztését a saját veszteségünkként éljük meg.
Ezzel eddig nem is lenne baj. Nem rossz az, ha valaki képes a mély empátiára. Sőt, valószínűleg magas érzelmi intelligenciára vall - különösen, ha képesek vagyunk kontrollálni. De hol van az leírva, hogy attól hasznosabb és jobb ember leszel, hogy együtt tudsz sírni a másikkal?
Sehol. Mert ez önmagában semmit nem ér.
Én alapvetően úgy gondolom, hogy egy ember soha nem lesz képes egy másik személy helyzetébe teljes mértékben beleképzelni magát. Ugyanakkor erre szerintem nincs is szükség. Sőt, sokszor azok az emberek, akik a mély empátiára ritkán vagy egyáltalán nem képesek, sokkal hasznosabban helytállnak egy-egy helyzetben.
Hogy miért?
Mert amikor együtt pityeregsz a legjobb barátnőddel - bár lehet, hogy tök emberinek érzed magad -, valójában semmi hasznosat nem teszel. Sőt, inkább megduplázod a problémát. Mert egy éhes csecsemőből kettőt csinálsz. Éppen ezért, véleményem szerint a mély empátia elsajátítása pusztán azért hasznos, hogy ne ártsunk másoknak. Hogy legalább azt fel tudjuk fogni, hogy amit tenni készülünk, az milyen hatással lenne a másikra.
Egy már kialakult helyzetben viszont nem szabad túlzásba esni. Felesleges. Ha a barátnődet otthagyta a szerelme, nem a vállára borulva kell bőgni, hanem ésszerű érveket keresve logikus megoldást találni. Olyan megoldást, ami orvosolja a problémáját. Ehhez azonban muszáj külső szemlélőnek maradnod!
Persze van olyan, amikor egy ölelés vagy egy vállveregetés a megoldás kulcsa, de ilyenkor is jobb, ha higgadtan, tiszta fejjel tudsz a másik ember támasza lenni. Összességében tehát nem baj, ha te is elgyengülsz a másik fájdalma miatt, de nem is szükségszerű. A problémamegoldásra való hajlam viszont igen.
Odaadó, rendes pasas vagyok, nem papucs!
Nyitókép: iStockphoto
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
