Mindennapi függőségeink

Leginkább a szokásaink rabjai vagyunk. Szeretjük, ha minden a megszokott rend szerint történik. Ami általában így is van, ezt hívjuk komfortzónának. De azért kell(ene) egy kis izgalom, mert így hót unalmas az élet.

Az, hogy ez a szokásoktól tényleg szűkre szabott élet mennyire ijesztő, a házasságom végén tűnt fel. Hogy legalább öt évre előre meg tudtam - volna - mondani, hogy melyik hónapban mit fogunk csinálni. Mikor megyünk síelni, mikor a Balatonra, mikor a nagyszülőkhöz, mikor külföldre, mikor megyünk színházba (a bérlet miatt), mikor futunk össze - hosszas szervezkedés után - az évfolyamtársakkal.

Aztán elváltam, és újra kellett építenem az életemet. Én, aki nagyképűen spontán embernek tartom magam, szépen kialakítottam a magam új, kívülről nézve - és néha belülről is - unalmas életét. Új szokásokat alakítottam ki, amiktől nem szeretek eltérni. És pontosan tudom, hogy melyik hónapban mit fogok csinálni.

Most megtervezem a váratlant is

Értsd: izgalmas helyekre utazom, de még ez is tud sokkolni, pedig direkt különleges helyeket választok, amik már jóval különböznek a megszokottól. Amikor Tbilisziben megláttam a vonatot, amivel tizenkét órán át fogok utazni Jerevánba, megremegett a lábam. El kellett szaladnom a közeli boltba egy vodkás flaskáért. Két feles után felbátorodtam. Ebből azért nem lett szokás, itthon a stresszt nem ezzel oldom.

De mivel is?

Amikor reggel felkelek korán, elmegyek futni. Minden reggel ez a terv, törekszem is rá, de csak hetente kétszer valósul meg. Aztán iszom egy liternyi tejes teát. Ez speciális eljárással készül, minden mozzanata begyakorolt. Chai tea, négy édesítővel és rizstejjel. Évtizedeken át rendes tehéntejet ittam, de annyit, hogy telítődtem vele. Azóta csak a növényi tejeket tudom meginni. Szóval háromnegyed rész tea, egynegyed rész tej. A reggeli készülődés közben végig iszom. Aztán beérek a munkahelyemre, és itt szintén egy óriási bögrével megiszom ugyanezt. Tízig elszürcsölgetem.

Mindig szomjas vagyok. Mint rendes egészségtudatos, tudom: fontos a folyadékbevitel. Ugye megiszom az óriási mennyiségű teám, aztán meg a kólát. Három évig zero kólát ittam, most meguntam, és áttértem a lightra. Bejön, amikor egy üzletben szépen pakolt kólás pultot látok, általában le is fotózom.

Újságvásárló vagyok. Valamihez annyira ragaszkodom, hogy tizenhét éves korom óta minden héten elolvasom.(Nem ugyanazt, egy hetilapról van szó...) De nem fizetem elő, hanem újságosnál megveszem. Tudom, hogy egy nappal hamarabb megkapnám, ha előfizetném, de nem. Inkább várok egy napot, hogy a rögzült szokásaimnak eleget tegyek.

Könyvet is ipari mennyiségben vásárolok, és el is olvasom. Nagy részükről tudom, hogy mikor és hol vettem, és azt is, hogy mikor olvastam. Bezzeg a befizetendő csekkjeimet simán elhagyom! Annyira kötődöm a könyveimhez, hogy soha nem adom kölcsön őket, és könyvtárból sem kölcsönzök.

Mi van még?

Hát az, hogy reggel, ébredés után, mielőtt bármit csinálnék, a telefonomhoz nyúlok. Amúgy is, mert ez ébreszt. És megnézem, hogy mi van. Üzenet, e-mail, nagyvilági történések. A telefonom. Mély kapcsolatot ápolok vele, nem bírom nélküle - de nevet még nem adtam neki. Ha nincs velem, semmit sem tudok.

Azt hiszem, a telefonom tudja a legtöbb dolgot rólam. De most inkább befejezem, mert ha tovább írom, akkor még több, eddig fel sem tűnő és számomra kedves furcsaság fog ijesztő horrorszokásokká változni!

Nyitókép: iStockphoto