Férfi vélemény: Nem húzok zakót karácsonykor, és kész!

Közeledik a karácsony, a hanuka és a kwanzaa, posztkommunista lelkületűeknek fenyőünnep, mások számára Hórusz, Mithrász vagy valamelyik ősi istenség születésnapja. Van ok az ünneplésre, az már biztos, már csak azért is, hiszen a téli napforduló idején vagyunk, innentől már hosszabbak lesznek a nappalok és rövidebbek az éjszakák.

Akárhonnan is közelítjük meg, piros betűs ünnepről van szó, ilyenkor illik méltóképpen megjelenni.

Na, de mit is jelent ez valójában, mi dukál karácsonyra?Ez kérem egy nagyon komoly kérdés. Családok hullhatnak szét a "Nem fogok nyakkendőben parádézni a saját lakásomban!" és a "Melegítőfelsőben nem fogsz enni az én bejglimből!" viták kapcsán.

Lássuk be, mindkét tábor komoly érveket tud felsorakoztatni a maga igaza mellett. Egyrészt, nehogy már egy fenyő elegánsabban legyen "felöltözve", mint mi. Meg hát az ünnepnek meg kell adni a módját, mert ha minden külsőségtől lecsupaszítjuk, nem lesz több, mint egy sima hétköznap.

Forrás: Getty Images/Gelner Lorand

Viszont az is igaz, hogy elvégre a meghittségről szól a dolog. És nagyon nehéz ezt átérezni, miközben nyakkendőben fulladozunk, esetleg vízhólyagok nőnek a lábunkon a magassarkútól. Aztán a gyerekkel fénykardozni vagy legózni sem könnyű élére vasalt szövetnadrágban. És a konyhában is elég nevetségesen fest anyu talpig flitterben.

Mindkét oldallal egyet tudok érteni, és vitába is tudok szállni. De én az arany középútban hiszek. A férfi legyen megfelelően elegáns és egyben kellőképpen lezser is. Nem kell feltétlenül tüchtignek és éppen skatulyából előhúzottnak lennie. Egy kis borosta vagy nem tökéletes frizura bőven belefér. Egy sötét nadrág és ing szinte bárhol megállja a helyét, családi összejöveteleken éppúgy, mint nyilvános eseményeken.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Family Veldman

Ha pedig ünnepi istentiszteletre, hangversenyre vagy rendezvényre mész, akkor kapj elő egy elegáns sötét ruhát, és arról se feledkezz meg, hogy a kifogástalan megjelenéshez - legalább ilyenkor - ehhez illő stílus is társuljon.

Viszont egy dologból nem engedek: a vasalt ingnél és a nyakkendőnél meghúzom a határt. Egy jó minőségű tiszta ing önmagában is elegáns, nincs szükség még egy kellemetlenül fojtogató nyakkendőre is.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Silvia Jansen

Ezt az álláspontomat megkérdőjelezhetetlen érvekkel alá is tudom támasztani.

  • a három királyok biztos nem elegáns, frissen vasalt ingben érkeztek a jászolhoz
  • a pásztoroknak sem volt idejük borotválkozni
  • József nem háromrészes öltönyben fogadta a vendégeket
  • a szülés után Mária is biztosan elég csapzott állapotban lehetett
  • az angyal megjelenéséről nem nyilatkozom, Ő hatalmas előnnyel indult ebben a történetben

De tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy kicsit slamposnak lenni az ünnepek alatt nem szentségtörésnek, épp ellenkezőleg, hagyományőrzésnek számít. Na ugye!

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?