A vásárlás és ami mögötte van - időtöltés vagy pszichoterápia?

Lilla nemrégiben felsorolt 15 nyomós érvet, amivel alátámasztja, hogy miért utál vásárolni. Megrökönyödve kattintottam az írásra. Lehet, hogy én élek egy másik bolygón, vagy tényleg ennyire fordítva vagyok bekötve, hogy pont az egyik legnőiesebbnek vélt tulajdonságom lenne beteges?! De a cikk utolsó néhány mondata, amelyben Lilla segítségért kiált, megnyugtatott. Nincs is velem olyan nagy baj.

Szilárdan hiszem, hogy a nők szeretnek vásárolni.

De miért?

Egyes tanulmányok szerint a nőknél ősi ösztön a vásárlás, amely még a gyűjtögető időkből maradt ránk. Mondjuk, ha ezen elgondolkodunk, akkor kiderülhet, hogy nem is akkora badarság, mint elsőre hangzik! Hiszen egyből megmagyarázza, hogy a férfiak miért tudnak három pillanattal a boltba lépést követően a „levadászott" áruval diadalittasan beállni a sorba a kasszához.

A világ szépsége, hogy a szebbik nem képviselői nem így működnek. Sokkal jellemzőbb, hogy hosszas keresgélés előzi meg a kasszához való járulást.

Új ruha - új személyiség

Általánosságban elmondható, hogy minket, akik szeretjük a vásárlást: kikapcsol, ellazít, feltölt, szárnyakat ad. Közben lehetünk önmagunk, avagy kifordulhatunk magunból - csinálhatjuk társaságban, de akár egyénileg is. Bármikor előránthatjuk, mint valami Jolly Joker kártyát, egy fáradt nap után.

Forrás: Getty Images/Svetikd

Most - tőlem nem rendhagyó módon - egy személyes történetet szeretnék megosztani veletek, ami remélem jól példázza, hogy a vásárlás nem holmi fennkölt időpocsékolás.

Képzelj el egy elkeseredett, riadt kislányt, aki élete első szavalóversenyére készül. Unásig gyakorolta a sorokat, álmából felriasztva is zökkenőmenetesen adja vissza a legapróbb hangsúlyokat is. Mégis képtelen elhinni, hogy ki tud állni a vizslató tekintetek kereszttüzébe.

Mit tesz egy anya, aki már minden lehetséges módon megpróbált segíteni?

Felteszi az i-re a pontot! A szavalóverseny előtt pár órával elviszi a város ruhaparadicsomába, és kér neki valami igazán elegáns viseletet.

Forrás: Getty Images/Miodrag Gajic

Igen, én voltam a riadt kislány. És nem igazán értettem a helyzetet. Miért most? Miért nem hagy inkább gyakorolni? Mégis, ahogy magamra húztam a királykék bársony kosztüm szoknyáját, felvettem a fehér alapon kék virágos blúzt, és a blézer aranyszínű gombjait begomboltam, történt valami.

Belenéztem a tükörbe, és egy olyan lány nézett vissza rám, aki pont úgy nézett ki, mint egy magabiztos, tehetséges győztes!

Hirtelen annyira szépnek és erősnek láttam magam, hogy hetek óta először a pillanat töredékére, de magam mögött hagytam a versmondó verseny minden keserédes izgalmát. Álltam a tükör előtt, és tudtam, hogy képes leszek belenézni a zsűritagok szemébe, és mélyen a zsigereimben elrejteni az izgalom látszatát. 

Néha igenis a ruha teszi az embert

Nos, pontosan ez az, amit szeretek, és magasztosnak tartok a vásárlásban: a magabiztosságot.  

Az érzést, amikor felveszek egy szép ruhát, egy cipőt, találok egy különleges kiegészítőt, akkor úgy érzem, hogy a világot is képes lennék megváltani.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Megaflopp

Lehet, hogy gyerekesnek hangzik vagy nem túl eredetinek, sőt akár azt is jelentheti, hogy valami súlyos lelki problémám van. Ezt nem tudhatom, de azt igen, hogy újra és újra képes vagyok, akár órák hosszán át boltról-boltra járni, sorban állni, nézni, válogatni, tapogatni, hogy megleljem azt, ami igazán kell nekem.

Olykor hajlamosak vagyunk elbagatellizálni a dolgot, és nem törődöm legyintéssel átsiklani felette. Egyesek, akár elítélendőnek is tartják, ha egy nő, pláne egy anya, ennyit ad a megjelenésére. "Hát nincs fontosabb dolga?"

Pedig ez nem önzőség, vagy felszínesség. Igenis, fontos, mert tartást ad, belső megnyugvást.

És üsse kő bevallom: nem magát a vásárlást szeretem, hanem az önbizalmat, amit egy újonnan szerzett ruha/cipő/táska viselése jelent.

Nyitókép: iStockphoto

Ezek is érdekelhetnek