Elbocsátó, szép üzenet: Levél az exnek, akit sose szerettem

Pedig te vagy az, aki igazán megérdemelné, hogy komolyan vegyék, és közben meg mindig kifogod azokat a csajokat, akik vagy nincsenek túl az exükön, vagy most éppen "élni akarnak", vagy csak éppen azokat, akiknek nem te vagy "az igazi". Tudom, mert ezt is elmesélted. Megbíztál bennem, pedig semmit sem tettem azért, hogy ezt kiérdemeljem.

Mostanra persze már annyira megbántad ezt a döntést, hogy letöröltél a Facebook-ismerőseid közül, letiltottál Instagramon, és valószínűleg a számomat is kitörtölted a telefonodból.

És láttam, hogy egy lány - a barátnőd - bejelölt egy közös képen. Egy kedves arcú, barna lány. Én ilyet sosem tettem. Mindig mondtam valami hülye kifogást, hogy miért nem lehet, de igazából csak nem akartam.

Nem akartam, hogy túl komoly legyen, nem akartam elköteleződni, és nem akartam, hogy bármi is megnehezítse a menekülést. Mert már az elején tudtam, hogy vége lesz. De nem szóltam. Nem mertem szólni, mert olyan boldognak tűntél, és emiatt csak egyre nehezebb lett az egész.

Aztán kértél, hogy én is vigyelek haza, de én erre is találtam kifogást. Hogy a szüleim elutaztak, hogy az anyu most megfázott, meg, hogy most nem érek rá két órát vonatozni hozzájuk.

Én egyszerűen csak nem akartam, hogy ez valóságos legyen. És mindent megtettem azért, hogy te mondd ki a végszót. Undok voltam, üvöltöztem veled, kritizáltalak, az arcodba toltam, hogy más srácokkal is beszélgetek a Facebookon, és még hazudtam is magamról. Egy csomó hülyeséget, hogy kevésbé tűnjek vonzónak. De te soha egy pillanatra sem inogtál meg.

Csak remélni tudom, hogy nem változtál meg. Mert te voltál az első - és az utolsó is -, akinek őszintén mondtam: nem veled van a baj. Hanem velem. Egyszerűen még nem voltam a helyemen.

Most már nem beszélünk, és ezt sajnálom. Mert így sosem mondhattam ezeket a szemedbe. Sosem tudtad meg: sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okoztam neked. De talán, ha nem történik ez az egész, akkor nem találkozol azzal a mosolygós barna lánnyal, és most nem lennétek olyan boldogok, mint azon a képen. Legalábbis ezzel nyugtatom magam.

Bartók Rebeka

Nyitókép: iStockphoto