Neveld kudarcra a gyereked! - Mármint tényleg!

Ez természetesen még véletlenül sem jelenti azt, hogy az élet úgy rossz, ahogy van. Távolról sem. Az élet jó! Küzdeni kell. Aki nem adja fel, az legalább ötven százalékra emelte esélyét a sikerre. És minden sikert legalább ezer pofára esés előz meg. A kismillió borzalmas randi, míg végre jöhet az ásó-kapa-nagyharang rész, a kialudt őrláng a bojlerben, ami csak 20 meddő próbálkozás után gyullad be végre, a tétel, ami az ötödik ismétlés után ragad csak meg a fejünkben, és a 35 elküldött önéletrajz és 15 hosszadalmas állásinterjú, ami után csak 1 helyen ajánlanak végre munkát. És akkor még az igazán kockázatos életcélokról, útkeresésekről nem is beszéltünk.

Vagyis rengeteg kudarccal kell lelkileg és pszichésen megbirkóznunk egyetlen siker érdekében - aminek a bekövetkezése még csak nem is garantált. Viszont akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem neveljük ennek megfelelően a gyerekeinket? A kultúránk szinte egységes állásponttal, ösztönös motivációval sulykolja a gyerekekbe a siker íratlan, hamis kódexét. "Tanulj, dolgozz keményen, és bármi, bárki lehetsz! Sőt, eleve sikerre vagy ítélve, hiszen az vagy, aki, jár neked minden, amit csak akarsz."

Nem, egyrészt nem jár senkinek semmi, sőt, még a kemény munka is csak ritkán hozza meg a gyümölcsét. Kudarcok tömkelege vár mindenkire, aki nekivág az életnek. Nincs mit tenni, ez biztosan így lesz. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan kezeljük a nehézségeket, hogyan reagálunk, amikor két kézzel nyomja fejünket sárba a mindenség.

Sokak szerint kudarc nem létezik, csak tapasztalás, ami által fejlődünk. Ezzel én nem értek egyet! Kellemetlen, megalázó veszteség igenis létezik! Nem szabad elvennünk, kicsinyítenünk a kudarc súlyát! A parázshoz is csak egyszer nyúlnak hozzá a gyerekek, egy életre megtanulják, mennyire fájdalmas. Legyen elemi erejű, de ne legyen megsemmisítő. Fájjon, de csak annyira, hogy örök tanulság legyen. Miután a fájdalom elmúlt, váljon belőle tudás.

A személyiségünk, tudatunk fontos részévé kell tennünk, amit az aktuális problémából megtanultunk. Ne akarjunk bármiben helytállni képes, az önbizalomtól kicsattanó felnőtteket termelni! Nem fog menni, mert az élet nem így működik. Kezelje a gyerek saját értékeit, hibáit, hiányosságait is a maga helyén, enélkül sohasem lesz képes a fejlődésre, előrelépésre.

Végezetül ne feledjük: a parázshoz is bátran hozzá lehet nyúlni, csak okosan kell megválasztanunk az eszközeinket. Először viszont kifejezetten hasznos, ha puszta kézzel próbálkozunk.

Nyitókép: Shutterstock