Nehéz megtalálni az arany középutat az önhittség és az önbizalomhiány között. Ezt a kettőt egy olyan vékony szál választja el, amin nagyon nehéz egyensúlyozni, de mégis arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk ezt, és utána ügyesen, stabilan mozogjunk rajta.
Az első és legfontosabb hatást a szülők gyakorolják az önbizalomra. A szülőknek kell a gyerekkel együtt a gyermekük önbizalmát is felnevelni. Ők tudják túladagolni a dicséretet, vagy elültetni a fejlődő személyiségben a kishitűség és az önbizalomhiány magjait. A "Te vagy a legszebb és legokosabb." típusú mondatokkal ugyanúgy ártunk az egészséges énkép kialakulásának, mintha azt mondjuk, hogy "Nem fogod tudni megcsinálni" vagy "Miért vagy ilyen buta?"
Én elégedetlen vagyok magammal, mint ahogy a nők 90%-a. Sokszor állok úgy a tükör előtt, hogy megjegyzem: "Jézusom, hogy nézek ki, ez rettenetes!" vagy, hogy: "Jaj, de dagadt vagyok, atya ég..." A gyerekek ilyenkor figyelnek, a kis receptoraikkal érzik az önbizalomhiányt, ami az anyjukban lakik, és átveszik, konvertálják saját magukra. A gyermekek tükrök. A mi tükreink. Tökéletesen visszaadják a jó tulajdonságainkat és a tökéletlenségeinket is. Így fognak tanítani minket, hiszen ők a mi tanítómestereink is.
A lányom még nincs 5 éves. Vendégségben ültünk, és azt mondta: "Én nem tetszek magamnak, csúnya vagyok." Mire én megkérdeztem, hogy miért gondolja ezt, hiszen olyan gyönyörű. Erre azt válaszolta: "Te is mindig azt mondod magadról anya, hogy csúnya vagy, pedig én szépnek látlak. Szerinted én elhiszem neked, hogy én szép vagyok, amikor te sem hiszed el nekem, hogy az vagy? És szerinted én szépnek látom magam, amikor te is mindig azt mondod magadról, hogy borzalmasan nézel ki?"
Mi, felnőttek megdöbbenve ültünk, és nemcsak a korára nem jellemző választékos kifejezések miatt, hanem azért is, mert mindenki számot vetett azzal, hogy elköveti-e ugyanezt a hibát, amit én. És igen, elköveti. Úgy alakítjuk a gyerek énképét, hogy nem is tudunk róla. De így, hogy a lányom kimondta, rájöttem: a saját önbizalmamból nő ki az övé.
Még nem volt gyerekem, amikor egy strandon álltam sorban a büfénél. Egy kisfiú könyörgött az anyjának, hogy hadd vigye az asztalhoz ő a sült krumplit. Az anyja azzal a mondattal bocsájtotta útnak, hogy: "Jó, vigyed, de ha elejted, megpofozlak!" Nem bízott a gyermekében, és ezért elvette az önbizalmát, ráadásul még félelmet is keltett benne. Ott, akkor megfogadtam, hogy ha nekem gyerekem lesz, soha nem csinálok ilyet. Mert az önbizalom és maga a bizalom is valahol itt kezdődik, egy 350 forintos sült krumplinál.
Életünk során alakul, változik az önbizalmunk, de mint minden másban, ebben is nagyon fontos az indítás. Nekünk, szülőknek az a feladatunk, hogy a kellő egészséges indítást megadjuk. Kössük ki annak vékony kötélnek a két végét, ami az önbizalomhiány és az önhittség között húzódik! Állítsuk rá a gyermekünket, és segítsük az életét meghatározó kötéltáncban!
Sápszky Dóri
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.