Anyám az oka, hogy sokáig bántottam a nőket...

Én már ismerem a történeted, de a vívódásaidat nem. Honnan szeretnéd kezdeni?

- Kezdhetjük a közepéről. Rengeteg energiát és pénzt öltem bele, hogy ki tudjam mondani: elvesztettem a hitemet az anyámban. Még egészen kicsi lehettem, talán 5 vagy 6 éves, amikor a szüleim vendégségbe vittek engem és a bátyámat. Emlékszem, volt ott egy nagy hasú néni... Persze babát várt a hölgy, csak akkor én így azonosítottam be. A tesómmal és két másik kissráccal bújócskáztunk, a felnőttek pedig beszélgettek a nappaliban. A nappali mellett előszoba volt, ahol egy nagy ruhásszekrény állt. Ebbe bújtam be én.

Elég közel voltam a szüleimhez, tehát hallottam, amit beszélnek. Először nem is figyeltem rájuk, csak kuncogtam az ajtó mögött, mert tudtam, hogy itt soha nem keresnének. Aztán meghallottam, ahogy anyám a nevem mondja. "Amikor megtudtuk, hogy fiú, ültem az ágy szélén, és sírtam. Annyira szerettem volna, hogy lány legyen." Valószínűleg nem így hangzottak el a mondatok, de egy jó pszichológus segített rendezni a 6 éves énem gondolatait, és ma már így él az emlékeimben.

Milyen érzés volt? Felfogtad egyáltalán, mit jelent ez? Vagy csak később esett le?

- Felfogtam. Egyből előbújtam a rejtekhelyemről, és bőgve odarohantam anyámhoz. Ő pedig nem győzött vigasztalni. Úgy emlékszem, egyből haza is kellett mennünk. De a baj nem itt kezdődött, hanem kamaszkoromban. Elkezdtem kicsapongó lenni. Lázadni, bulizni járni. Néha füveztem, és nagy mennyiségű alkoholt ittam.

És hát a csajok... Persze tizenévesen az ember nem úgy csajozik, ahogy egy felnőtt férfi. De jött a 20, aztán már 25 is elmúltam, és még mindig csak játszottam a nők érzelmeivel. Nem volt olyan barátnőm, akit ne csaltam volna meg, nem tudtam leragadni egyetlen nő mellett sem. Nem hittem el, hogy bárkinek is jó vagyok. Azt gondoltam, mindenki valami mást akar. Csak pótlék vagyok.

Akkor még nem tudtam, hogy problémáim vannak. Nem tudtam, hogy szakemberhez kell fordulnom. Aztán egyik nap anya leültetett otthon, és felhozta ezt a régi sztorit. Én meg csak nevettem, mondtam, hogy "Hagyjál már, hol emlékszem én erre?" De ő tudta jól, hogy ez fontos, mert az anyám és nagyon szeretett. Nagyon jó anyuka volt mindig. Bocsánatot kért, hogy ilyen traumát okozott, és felajánlotta, hogy menjünk el egy pszichológushoz. Ekkor voltam 26 éves. Ki tudja, miért, de belementem.

Tehát volt egy lelki gát, amit anyukád okozott akaratlanul még gyerekkorodban, és ezért ment nehezen a nőkkel való elköteleződés. Hogy vagy most? Azóta eltelt 9 év.

- Most van egy gyönyörű feleségem, és hálás vagyok a harmonikus kapcsolatunkért. Ha minden jól megy, akkor lesz egy kisbabánk is. Boldog vagyok! És imádom az anyámat. A kapcsolatunk tökéletes, és nagyon tisztelem őt, mert bocsánatot mert kérni egy régi hibájáért.

Nyitókép: Shutterstock