Megöli a szerelmünket, ha csóró vagyok, hozzád meg dől a pénz?

De ha kitisztul az ég, akkor komoly problémákat szülhet, ha az egyik fél nem önellátó - hacsak nem elég érett a kapcsolat ahhoz, hogy ezt mindketten kezelni tudják. Számtalanszor belefutottam különböző típusaiba a pénz okozta gondoknak. Viszont mivel az esetek 90%-ban én voltam, aki jobban állt, így volt bennem annyi empátia - vagy naivitás, nevezzük, ahogy jól esik -, hogy nem csináltam gondot ebből.

Hogy én kaptam-e vissza bármit is ezekben a kapcsolatokban? Persze, sok sok ölelést és néha egy-egy szál virágot, amitől egy darabig elolvadtam. Közben pedig igyekeztem, hogy a környezetem nehogy bármit is lásson ebből az egészből. A legjobb barátnőm tudta egyedül, mi az igazság, és rágta a fülem: "Már megint te tartod el a pasit, miért jó ez neked?"

És tényleg, miért volt jó? Így utólag már azt mondom, talán azért, mert így lehettem valaki. Talán ez adta az erőmet, nem tudom... Lényeg, hogy szeretek önálló lenni, egy amazon, akinek nincs szüksége senkire ahhoz, hogy megéljen. Éppen ezért nehéz most nekem, hogy végre egy olyan párt találtam, aki nem támaszkodik rám, szuper egzisztenciával rendelkezik, és ő ad nekem. Nagyon fura helyzet - talán soha nem éltem még át ilyet, mert ha jól is keresett bármelyik exem, akkor sem adott a pénzéből.

Az élet nagy mókamester: amint olyan párom lett, aki nem sajnálja tőlem a jólétet, és természetesnek tartja, hogy ami az övé, abból nekem is jár, az élet egyből elvette, ami nekem volt. Kihúzta alólam a szőnyeget, és szépen megszüntette az évek során megszokott, önállóan megteremtett anyagi biztonságot. Olyan helyzetbe kerültem, amiben kénytelen voltam a páromra támaszkodni. Sokak szerint ez a normális. Több olyan barátnőm is van, akit férje tart el, és teljesen oké nekik, de nekem ez idegen.

Elképesztően hálás vagyok érte, hogy végül egy ilyen embert kaptam magam mellé, de sok éjszakán át zajló beszélgetések eredménye volt, mire eljutott az agyamig és a szívemig, hogy én is kaphatok. Hogy amit éveken át én adtam, azt most én is megérdemlem. Semmi rossz dolog nem történik, ha valaki nekem segít, hiszen szívesen teszi és megteheti. Ami az exeimtől elválasztott, az a mi kapcsolatunkat erősebbé teszi. Szóval éppen tanulom azt, hogy milyen nőnek lenni - hogy nem mindig nekem kell azt az ajtót kinyitni, hanem hagyhatom, hogy a kedvesem nyissa ki nekem.

Sosem hittem volna, hogy ilyen nehéz elfogadni, ha valaki adni akar, de az élet rávezetett, hogy néha nem utasíthatom vissza a segítséget. Törekszem arra, hogy ne legyen rá hosszútávon szükség, mert az a vágyam, hogy ha nem is ugyanannyit, de közel ugyanannyit fektethessek a közös jövőnkbe. Hiszen közös a cél, közös az élet, és úgy fair, ha mindenki beleteszi, amit tud.

Nyitókép: Shutterstock