Senki nem vágyik egy önbizalomhiányos, komplexusos nőre...

A közösségi felületeken és az önsegítő, motivációs könyvekben gyakran hangzanak el a következő klisék: "Ahhoz, hogy boldog párkapcsolatot tudj kialakítani, előbb magadat kell szeretned." Vagy: "Ha békében vagy önmagaddal, megtalálod a hozzád illő társat."

Ezekkel a tanácsokkal ki lehet kergetni a világból, mert - szerintem tévesen - azt sugallják: van egy cél, ahová el kell jutnom, és csak ezután válhatok méltóvá a szeretetre. Más szóval soha nem vagyok elég jó, mindig jobbra és többre kell törekednem, mielőtt kapcsolatba lépnék valakivel.

A lelki egészség szempontjából nyilván fontos, hogy ismerjem a saját hibáimat, gyengeségeimet, és értékeljem a bennem rejlő csodákat. Ám soha nem fogok felérni az önszeretet legmagasabb csúcsára, ahol magabiztosan kijelenthetem: "A testem végre abszolút összhangban van a lelkem minden egyes rezdülésével. Minden szuper, kirobbanó formában vagyok, jöhet a szerelem!" A személyiségfejlődés ugyanis egy egész életen át tartó folyamat, és az újabb életszakaszok újabb kihívások, feladatok megoldását követelik.

Ennek ismeretében nyilvánvaló, hogy a saját magamról alkotott kép is állandóan alakul, fejlődik. Vannak napok, amikor szinte kicsattanok a jókedvtől, az optimizmustól és az energiától. Néha pedig úgy érzem, mintha árnyék lennék, akinek nincs önálló létezése. Ilyenkor legszívesebben elbújnék, vagy felszívódnék a semmiben.

Forrás: Shutterstock

Nem számít, milyen keményen dolgozom a jó közérzetemért, vagy mennyire tudom szinten tartani a belső stabilitásomat: mindig lesznek olyan helyzetek, amik kibillentenek az egyensúlyomból. Ezért ha arra várnék, hogy eljussak az állandó önszeretet idilli állapotába, akkor valószínűleg mindig egyedül lennék. Ami iszonyúan rossz lenne.

Sok férfit ismerek, aki kimondottan a határozott, önbizalommal teli nőket keresi. Nekem valahogy sosem ment túl jól, hogy magabiztos csábítóként viselkedjek (vagy legalább ügyesen eljátsszam ezt a szerepet). Alapvetően mindig nehézségeim voltak azzal, hogy azonosuljak a saját valóságommal és reálisan szemléljem önmagam.

Talán azért, mert elvált szülők gyermekeként nőttem fel, csupa nő között, akik mindentől óvtak, féltettek. Az apai minta hiánya hatással volt a későbbi életemre, és ennek a sebeit a mai napig hordozom.

Több évbe telt, amíg végül sikerült elfogadnom magam olyannak, amilyen vagyok - de ettől még nem vagyok megelégedve az életemmel. Nem félek kimondani: nekem kapcsolat kell ahhoz, hogy kiteljesedjek és igazán boldog legyek. Szükségem van egy férfira, aki szeret és segít meglátni a káoszban a szépet. Ha pedig váratlanul betoppan a Nagy Ő, nem fogom elutasítani azért, mert az önbecsülésem momentán a béka feneke alatt van.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?