Válassz! A telefon vagy én?!

Úgy gondoltam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom. Hazaértem és elővezettem a páromnak az ötletet, hogy csak próbaképp nézzük meg, milyen lenne ha lefekvés előtt már nem nyomkodnánk a telefont, én a sorozatok és receptvideók helyett rá figyelnék, ő pedig nem a TikTok-videókra, hanem rám összepontosítana. Azt hittem, nem kérek lehetetlent, de olyan ellenállásba ütköztem, hogy palástolni sem tudtam a meglepettségemet.

Nem tudom elképzelni, mitől ijedt meg ennyire, hiszen máskor tök sokat beszélgetünk. Ha elmegyünk étterembe, moziba vagy kirándulunk, szinte sosincs a kezében a telefon. Nem reagál ilyenkor az üzenetekre, nem nézi a videókat, de még le is némítja a mobilját. Ilyen "előélet" után nem számítottam ennyire heves elutasításra. Majdnem felcsattant és meg sem várta, hogy befejezzem a gondolatot, rögtön jött a válasz, hogy ezt "biztosan nem". Ezután csak néztünk egymásra, én pedig kivonultam mosogatni.

Tény és való, hogy szeretek ellesni dolgokat másoktól. Előfordult, hogy azért vettem meg egy cipőt, mert jól állt valakinek, azért vágtam bele egy tanfolyamba, mert megirigyeltem mástól, és a sort hosszan folytathatnám. Ezek általában persze múló hóbortok és olyan tárgyak, amelyek egy idő után a szekrény mélyén végzik. Ez a mobilmentes időszak is ilyen elcsent, lemásolt dolog lett volna.

Csak erre tudok gondolni, hiszen máskor soha nem okozott gondot neki lerakni a telefont, kiszállni az online világból és a pillanatra fókuszálni. Nekem ellenben sokkal nagyobb probléma, hogy az internet és a közösségi oldalak rabja vagyok. Észrevétlenül telnek el hosszú percek azzal, hogy csak görgetem a posztokat és a videókat, falom a virtuális tartalmakat, néha még akkor is, amikor baromira jelen kellene lennem a valóságban. Ha van pár perc szünetem, akár a villamosra várva, akár a munkahelyi társalgóban, rögtön a zsebemhez nyúlok. Önkéntelen mozdulat, amelyről nem tudok leszokni.

Ezért állítottam be alkalmazás időzítőt, amely 30 perc után nem engedi többet megnyitni naponta a TikTokot és ezért akartam bevezetni az életünkbe az alvás előtti mobilmentes órát is. Nem jött össze. Ahogyan visszautasította az ötletet, abban a hirtelen jött, nyers, de nem bántó, viszont nagyon őszinte reakcióban benne volt valami idegen, olyasmi, amit nem szoktam meg tőle. Ez pedig megijesztett, hiszen én azért találtam ki ezt az egészet, hogy még több időt tölthessünk együtt.

A tiltakozás miatt bepánikoltam és egyből arra gondoltam, hogy azért utasítja el a közös idő ötletét, mert nem akar velem lenni. Szívesebben van a virtuális világban, nézi egymás után a pár másodperces anyagokat, mintsem velem beszélgessen. Nem vagyok az a fajta, aki veszekszik, pláne nem ilyen apróságon, inkább hosszan őrlődtem a történteken, de minél többet gondolkoztam a reakcióján, annál bosszúsabb lettem.

Éreztem, ahogy felmegy bennem a pumpa, elzártam a csapot, megtöröltem a kezem, beledobtam a mosogatóba a konyharuhát és visszamentem a nappaliba. Ő ott feküdt a kanapén, ahol hagytam és továbbra is csak pörgette a videókat a telefonján. Észre se vette, hogy beléptem, annyira beszippantotta a virtuális tér. Odaálltam mellé, ő pedig szinte önkívületi állapotban egyre gyorsabban léptette a videókat, az ujja fel-alá járt, vibrált a tekintete a villódzó fényektől. Kitéptem a kezéből a mobilt és azt ordítottam:

Csak meredt továbbra is maga elé, az ujja ugyanúgy mozgott a levegőben fel s alá, mint korábban a telefon képernyőjén. Éreztem, ahogy kifut belőlem a vér, fáztam és szúró, nyilalló fájdalom kezdett lüktetni a kezemben. Amikor lenéztem, szinte olyan volt, mintha a kezem már nem is lenne többé a testem része. A telefon eltűnt a markomból, és mikor már majdnem úrrá lett rajtam a pánik, akkor valaki a hátam mögé lépett.

Gyors mozdulattal hátrafordítottam a fejem, de mielőtt megláthattam volna, hogy ki áll mögöttem, hirtelen megcsókolták a nyakamat. Ekkor fogtam fel, hogy nem a nappaliban, hanem a konyhában állok, a mosogató előtt. A csapból folyik a víz, a bal kezemben egy tányért szorítok elfehéredett ujjakkal, a jobban pedig a szivacsot markolászom. A hideg víz eközben szinte lyukat fúrt a kézfejembe.

Elengedte a derekamat, elzárta a csapot és mint mindig, most is olvasott a gondolataimban. Kezével gyengéden maga felé fordította az arcomat, belenézett a szemembe, megcsókolt és mindeközben mintha azt súgta volna, hogy "téged választalak"...

Ághy Melinda

Nyitókép: Shutterstock