Nem tudod elengedni? Akkor ne engedd el!

Félreértés ne essék: vannak olyan megrekedt lelki helyzetek, amikor az embernek szakszerű segítséget kell igényelnie, mert meg kell tanulnia elengedni bizonyos dolgokat. A terheket, amelyek annyira nyomasztóan hatnak, hogy megkeserítik a hétköznapokat. De ez nem egy univerzális varázsige, ami minden bajra megoldást jelent...

Mintha a negatív érzéseket nem kellene ugyanúgy megélni, mint a jókat... De igenis meg kell! Ha beleragadsz egy élethelyzetbe, egy nyomasztó érzésbe, megoldhatatlannak tűnő problémába, nem feltétlenül az a megoldás, hogy görcsösen megpróbálod lesöpörni magadról a szar érzést, amit kelt. A legtöbb ember, aki bőszen hajtogatja, hogy "Elengedtem a múltbeli sérelmeimet!", képtelen beszélni az adott esetről anélkül, hogy sebeket szakítana fel, mert nem elengedte, csak eltemette magában a negatív élményt.

Volt egy életmentő beszélgetésem egy kolléganőmmel, amikor eléggé magam alatt voltam lelkileg. Képtelen voltam elengedni egy bizonyos helyzetet, de megoldani sem tudtam. Borzalmasan tehetetlennek, megbántottnak és szomorúnak éreztem magam. Ráadásul a szentestét készültem épp egyedül tölteni a családomtól 200 kilométer távolságra - ami pluszban rátett a hangulatomra.

1. Próbáld megérteni, hogy miért történt úgy, ahogy!
2. Ha úgy érzed, hogy megtettél minden tőled telhetőt, és nem tudsz tenni semmi mást, akkor most nem rajtad múlik a dolog.
3. Nem tudod elengedni? Akkor ne engedd el! Csak függeszd fel egy kis időre! Most úgysem tudsz mit csinálni, az elengedés kényszeresen nem megy. Csak függeszd fel, határozott vagy határozatlan időtartamra! Majd foglalkozol a problémával később.

Ez akkor tényleg (lelki)életmentő dolog volt, ugyanis addig eszembe sem jutott, hogy mennyire egyszerű! Annyira kényszeresen erőltetik az összes fórumon, cikkben és mindenhol az elengedést, hogy még a csapból is ez folyik...

Már jó pár évvel ezelőtt meghalt a kutyám. Egy égésnyomokkal tarkított, csapzott, nagy fejű, harcikutya volt, amikor befogadtuk. Több, mint tíz évig élt velünk, az életem része volt. Megtettem mindent, hogy boldog élete legyen? Igen. De én nem szeretném elengedni, mert az azt jelentené, hogy elfeledkezem róla. Néha fáj, amikor eszembe jut, mert hiányzik, de én szeretnék gondolni rá.

Elengedni igazán olyan dolgokat sikerült, amik már közömbösek. Tudok mesélni arról, aki egyszer megtámadott éjszaka (ő húzta a rövidebbet) vagy a perverz csávóról a villamoson. Megcsalásokról - mert már nem fájnak -, szakításokról, melyek már közömbösek azóta.

De vannak olyan dolgok, amik a jelen részét képezik, és nem lehet őket lerázni egy laza "engedd el" vállrándítással. Amikor érzem, hogy felgyülemlik, nem próbálom meg elfojtani, eltemetni, hanem rászánom azt az egy-két órát, amikor egyedül lehetek a gondolataimmal. Plédbe bugyolálom magam, bekucorodok a fotelbe az erkélyen, pityergek egy kicsit, és nézem, ahogy kéken száll a cigaretta füstje. Vagy elmegyek vezetni éjszaka, mert úgy tudok gondolkodni, mit tehetnék, hogy minden jó legyen.

De tény, hogy a múltbeli negatív élmények az életünk és a személyiségünk részei. Attól vagyunk azok, akik. És igenis el kell rajta gondolkodni, hogy mi miért történt úgy, ahogy! Miért bántott meg minket annyira egy dolog, míg egy másik meg nem. Mi lehetett a mi szerepünk mondjuk abban, hogy megcsaltak, elbocsájtottak, csalódás, fájdalom vagy kudarc ért - mert akkor tanulhatunk belőle, hogy legközelebb ne így történjen.

Dósa Eszter

Nyitókép: Shutterstock