interjú Baranyai Kata elengedés szakítás almási kitti
Kilépni egy kapcsolatból fájdalmas. Még akkor is, ha az adott személy úgy próbálja ezt beállítani, mintha már maga a megváltás lenne a számára. Talán a felszínen valóban így érez, de közben képtelen továbblépni, elengedni a másikat, az idillt, amit a házassága jelentett.

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus Lezárás, Elengedés, Újrakezdés című könyvében részletekbe menően taglalja a témát. Most ebből szemezgettünk.

- Miért nem tudunk továbblépni, amikor véget ér egy kapcsolat?

- "Általában azért nem, mert a harag, az indulatok, az utolsó időszak sérelmei dominálnak. Nagyon sokszor csak a negatív dolgokra próbálunk koncentrálni, hogy el tudjuk engedni a másikat. Ez így könnyebbnek tűnik, de pont emiatt veszik el a lényeg. Hiszen az elengedésnél a kapcsolat egészére kell koncentrálni, ugyanis ilyenkor a jó dolgokat is elengedjük. De ha a jó részt figyelmen kívül hagyjuk, és csak a rosszat akarjuk látni, akkor ez nem sikerülhet."

Forrás: Shutterstock

"Ilyenkor történik az, hogy az ember szajkózza a volt párja hibáit, de közben majd' megszakad a szíve a fájdalomtól. Mert valójában nem tudott szembenézni a veszteséggel. Nyilván a kapcsolat méltóságteljes lezárása szempontjából sem mindegy, hogyan válunk el. És ha sikerül a méltó befejezés, akkor azzal a tudattal kezdünk új kapcsolatot, hogy sok jó dolgot kaphatunk."

Egy válás, három történet - a mi közös fájdalmunkhttp://www.she.hu/nofilter/20170502-egy-csalad-szethullik-no-ferfi-apa-anya-gyerek-fajdalom-valas.html

- Rendben, de mi van azzal az esettel, amikor két egyébként teljesen intelligens ember sem tud felnőtt emberekhez méltóan elbúcsúzni egymástól?

- "Nem szabad csak az utolsó időszakot figyelembe venni. Nem az elválás előtti néhány hónapot kell nézni, hanem azt az esetenként 5-10-20 évet, amit a másik neked ajándékozott. Megköszönni az egészen hétköznapi dolgokat is. A reggeli kávét, a támogatást szülés közben, az első randi bókjait, a közösen megélt kellemes pillanatokat. Ilyen kicsi, de nem jelentéktelen apró rezdülések értelemszerűen minden kapcsolatban jelen vannak."

Forrás: Shutterstock

"Azt szoktam mondani, hogy úgy kell lepergetni magunk előtt, mintha összevágnánk egy kisfilmet a szép emlékekről. Ilyen még egy 2 hónapos kapcsolatban is van. És ha ezt az emlékekből gyártott kisfilmet megnézed, akkor tiszta szívből tudsz majd elköszönni a másiktól. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem fog fájni, hanem, hogy tiszta lappal mehetsz tovább."

- A mai világban egyáltalán nem szokatlan a válás, és talán sokan meggondolatlanul ugranak ki egy házasságból. Honnan lehet tudni, hogy a kapcsolat megérett a szakításra?

- "Nehéz lenne erről általánosságban beszélni. Szerintem egy kapcsolatból, házasságból való kilépésen akkor érdemes gondolkodni, amikor azt érezzük, hogy már elveszítettük benne önmagunkat. Tartósan olyan működésmódot veszünk fel, amiben az eredeti értékrendünk, a személyiségünknek a lényege kezd elveszni. Mondjuk, mert annyira háttérbe szorulunk, vagy annyira kifordulunk önmagunkból. Bármi utalhat erre, ami az adott ember valós működésmódjától távol áll."

"Nem azt mondom, hogy egyből mindent borítani kell, hanem hogy el kell kezdeni dolgozni rajta. Ha mindkét fél mindent beletett a kapcsolatba, és ennek ellenére sem áll be javulás, akkor lehet, hogy érdemes külön utakat választani. Szemléletes példa, amikor eljött hozzám egy pár, és az egyik fél teljesen érdektelen volt. Ült mellette a kedvese, aki zokogott, és a párját ez egyáltalán nem érdekelte. Teljes érdektelenség volt jellemző a részéről. Ez például elég árulkodó jele annak, hogy a kapcsolatnak valószínűleg vége van."

Nyitókép: Origo

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.