Adott egy hétszemélyes autó, amiben hatan utazunk. Azt gondolnánk, egy ekkora verdának a csomagtartója is akkora, hogy simán beszórsz hét bőröndöt. De nem! A végén mindig két bőrönddel kevesebbe kell belepasszírozni a ház teljes tartalmát. Az egésznek a levét legkisebb gyermekünk itta meg, aki a magányosan álló hátsó ülésre került, a feje fölé/mögé/mellé tornyozott táskák, kis- és nagybőröndök, hátizsákok, nejlonzacskók, labdák, gumimatracok és plüssállatok pakolva.
Mit nekünk a Chalkidiki?! Mi annyira menők vagyunk, hogy szigetre utazunk! 1500 kilométert... A fiam a tizenkettedik órától már a nyakába tekerve hordta az alsó végtagjait. Természetesen egy baleset is közbejött, ami miatt fél Szerbiát meg kellett kerülnünk...
Nem is mi lettünk volna, ha az úton csak ennyi gikszer ütött volna be. Közeledtek a végtelen görög hegyek, meg a tankolás. Mi meg csak úgy elsuhantunk a benzinkút mellett. Na, jó, majd a következőnél. Csak azt elfelejtettük, hogy a legközelebbi kút uszkve 250 kilométerre van. Nekünk pedig volt vagy 70-re elég gázolajunk...
Óriási tanácstalanság felhőbe burkolózva róttuk a végzetes kilométereket, amikor felbukkant egy rozzant kút. A pálya túlfelén, egy méretes domb alján. Családunk két ifjú férfitagja, homéroszi hősöket megszégyenítő bátorsággal, a szalagkorlátokat átugrálva közelítette meg a kutat, és mentett meg minket a marmonkannában hozott gázolajjal.
Megérkeztünk. Tágas apartman, kilátás a tengerre, strand 150 méterre, kültéri medencére néző kert. Ilyen jól hangzott a leírásban. Nos, a strand tényleg 150 méter. Légvonalban. A hegy lábánál, amin az apartman állt. A kültéri medence is látszott. A kert széléről, két utcával lejjebb, egy másik apartmanban.
Viszont a kilátás valóban gyönyörű volt. A teraszról is tapasztaltuk a görög monumentalitást. Ami főleg a rovarvilágban nyilvánult meg. Akkora sáskákat láttunk, hogy a férjem azt fontolgatta, hogy hazahoz egyet háziállatnak, és pórázon repteti majd...
Mindenki úgy áhítozott egy kiadós zuhanyzásra, mint a sivatagi szomjazó az esőre. Zuhany volt. Csak melegvíz nem. Egészen másnapig, amíg fel nem fedeztük a kazán kapcsoló gombját a falon. Ami mellett cirka ötvenszer haladtunk el, míg siránkoztunk a forróvíz hiányán. Sebaj! - gondoltuk. Fő, hogy van wifi! Volt is. Csak kód nem. Legalábbis mi elfelejtettük megkérdezni, miután lezsibbadtunk, mert a házigazda közölte: tilos a toalettpapírt belehajigálni a vécécsészébe.
Tört angolsággal magyarázott valamit holmi szemetes zsákokról meg konténerről. De hallásunk szelektívre váltott, ahogy elkezdtük ennek a működését vizualizálni... Kit érdekelt ezután a wifi kód?! Amúgy is megtaláltuk. Másnap este, a hűtőre erősített cetlin. Szemmagasságnál icipicivel feljebb...
A szigetek maradandó nyomot hagytak bennünk. Mi is bennük. Ithakán a kislányom hagyta ott a strandpapucsát - hátha Pénelopé még használni tudja, ha kimegy Odüsszeusz elé -, egyikünk pedig egy másik öbölben mutatott be napszemüveg áldozatot Poszeidónnak. Persze nem önszántából...
Hazafelé már rutinosan vettük az akadályokat. Bejártuk fél Belgrádot egy McDonald's után, ahol végül nem tudtunk leparkolni. Majd rábukkantunk egy szutykos kis büfére, itt viszont nem lehetett euróval fizetni, így pár hambi miatt pénzváltót kellett keresnünk. Ezek után kb. tíz kilométert haladtunk az autópályán, és megpillantottunk egy fullextrás Mekit. Közvetlenül a pálya mellett...
Ezt követően már csak annyi történt, hogy a férjem - 120 km/h-s sebességnél - egy pillanatra elbóbiskolt a volán mögött... De még időben felébredt. Így most itthon vagyunk. :D
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.