Ezt a 3 dolgot NE csináld 2023-ban

Búcsút vettünk az óévtől és megkezdtük a friss, ropogós új esztendőt. A legtöbben valószínűleg nagy elvárásokkal indulunk neki 2023-nak, ahhoz azonban, hogy ezek a vérmes remények beteljesüljenek nem elég ülnünk és malmoznunk!

Éjfélt üt az óra, átlépünk egyik évből a másikba. Sokak számára a szilveszter olyan, mint egy igazi vízválasztó vagy még inkább egy ajtó, amit 0 óra 00 perckor bezárnak, s ezzel együtt úgy hiszik, maguk mögött hagynak minden olyan rossz dolgot, ami az előző évet jellemezte. Az élet azonban nem tündérmese, és ha éjfélt üt az óra, nem változik meg minden varázsütésre – ahhoz, hogy egy jobb, sikeresebb, pozitívabb útra lépjünk az újévben nekünk kell tennünk... vagy éppenséggel bizonyos dolgokat többé nem szabad megtennünk.

Ne fogadkozz!

Talán az első, aminek azonnal búcsút kell intenünk, az a fogadkozás. Főleg az újévi fogadkozás, ugyanis, ha van olyan dolog a világon, ami az esetek 99%-ban nem működik, akkor ez az. Persze biztosan akadnak kivételek, de mint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt. Szóval teljesen feleslegesen fogadtad meg éjfélkor, a pezsgőbuborékoktól elszántan, hogy a következő évben majd többet fogsz mozogni, egészségesebben fogsz étkezni, szakítasz a pároddal, aki egyáltalán nem becsül meg vagy munkahelyet váltasz – ezek mit sem érnek, ha nincs mögöttük komoly elhatározás, na meg tervezés. Tehát a légből kapott fogadalmak helyett inkább ülj le az új esztendő első hetében, vess számot, tűzz ki reális célokat és azt is tervezd meg, hogy azokat pontosan hogyan fogod elérni.

Ne folytasd a rossz szokásaidat!

A tervezés első lépése pedig lehet például az, hogy felméred, milyen rossz szokások gátolnak meg abban, hogy elérd azokat a dolgokat, amelyeket szilveszter éjjelén szívesen megfogadtál volna – hiszen lássuk be -, a saját céljainkat és a vágyaink megvalósulását leginkább mi magunk és a berögzült rossz szokásaink szabotálják. Visszatérve az előző példák egyikére: megfogadtad volna, hogy 2023-ban többet mozogsz majd? Oké, mi akadályozott meg ebben 2022-ben?

- Nincs időd rá?

- Nincs kedved lemenni az edzőterembe?

- Nem szeretsz futni és kondizni?

Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2015 Nenad Aksic/Shutterstock. No use without permission./Nenad Aksic

Mindre van megoldás. Ne folytasd a rossz szokásaidat, azaz ebben az esetben azt, hogy az időre fogod a mozgásszegény életmódot, mert egy kis napirend-átszervezéssel biztosan nyerni tudsz heti 2 órát, amit sétára, tornára vagy bármilyen edzésre fordíthatsz!

Ne folytasd a kanapén tespedést és a telefonnyomkodás vagy sorozatnézés, helyettük inkább keress rá egy online edzésprogramra.

Ami pedig a „nem szeretem"-et illeti... ne már! Annyi mozgásforma létezik – kizárt, hogy ne találj legalább egyet, ami örömet okoznak. Menj sétálni, bikram jógázni, rúdtáncolni... csinálj bármit, csak hagyd már magad mögött a kifogásokat és a rossz beidegződéseket!
Az étkezésre, a párkapcsolatra, a munkára, sőt minden egyéb célkitűzésre ugyanez vonatkozik. Soha nem fogsz előrelépni semmiben, ha képtelen vagy lerázni magadról azokat a régi szokásokat, amelyek már nem építenek, hanem ellenkezőleg, korlátként gátolnak abban, hogy boldogabb, elégedettebb legyél.

Ne rágódj a múlton!

Végül, de nem utolsósorban, ne elemezd állandóan azt, hogy mit szúrtál el az előző évben, években. A „Mi lett volna, ha..." típusú vergődések nem visznek előre, csak önmarcangolásba, vagy ami még rosszabb, önsajnálatba taszítanak. Abból kell főznöd, amid van – abból viszont hozd ki a legjobbat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell azonosítanod, hogy mit csináltál rosszul a múltban, csupán annyit, hogy ha ez már megvan, akkor tudatosítsd magadban, hogy nem követed el újra ezt a hibát, majd egyszerűen lépj tovább. A folyamatos visszatekintés a múltba olyan, mintha benne is ragadtál volna – legyen az életforma, párkapcsolat, családi probléma vagy munka –, így pedig képtelenség egy jobb jövőt felépíteni.

Tudatosíts, tervezz, nézz előre! Ezek a lépések biztosan előbb hoznak sikert, mint az újévi fogadalmak.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek