foci kibeszélő magazin les Eb
Olyan családban nőttem fel, ahol a foci szent. Meccs közben a TV előtt átszaladni legalább olyan veszélyes volt, mint átkelni a hatsávos Váci úton. Engem ugyan nem fertőzött meg a foci-láz, de a szabályok azért megvannak. Villants te is azzal, hogy tudod, mi az a les.

Június 11. és július 11. között zajlik a 2021-es labdarúgó–Európa-bajnokság, melyet az Eb története során először, Európa-szerte 11 városban rendeznek, köztük Budapesten is. Nekünk külön izgalmas, hogy a magyar csapat két mérkőzését is, a teltházas Puskás Arénában játszhatja. Mindez pedig, ha tetszik, ha nem, azt jelenti, hogy a férfiak jelentős része a képernyők előtt tölti ezt a négy hetet. Ha kapcsolódni akarunk hozzájuk, bármilyen módon, nem árt kiképezni magunkat az alapvető szabályokból. Ki tudja? Még az is előfordulhat, hogy beszippant minket az Eb hangulata és mi fogunk a leghangosabban ordítani a várva várt gólnál.

Az alapok

A focit két csapat játssza egymás ellen, 11-11 játékossal. Egy csapat 10 mezőnyjátékossal és egy kapussal lép pályára. A játékosok nem érhetnek sem kézzel, sem karral a labdához, kivétel ez alól a kapus. A játék célja gólt rúgni, azaz a labdát az ellenfél kapujába juttatni.

A játékidő

A foci játékideje 90 perc, két félidőre osztva, tehát 2 x 45 perc. Közötte van egy szusszanásnyi, 15 perces szünet, ilyenkor szabad a férfiakhoz szólni, TV előtt áthaladni. Az úgynevezett csoportmeccsek még végződhetnek döntetlennel, de az egyenes „kieséses" szakaszban már tényleges győzelemig játszanak. Először 2 x 15 perc hosszabbítás, majd „tizenegyes" rúgások következnek. Ezért is fontos, hogy te is drukkolj a gólért, különben sosem lesz vége.

A les

Dobpergés, teljes koncentráció! Kering a neten egy szemléletes kis leírás, ami tényleg segíthet átlátni, miről is van itt szó. Figyelj!

Te vagy a támadó. Zárás előtt be szeretnél jutni egy ruhaboltba. Az eladók ezt nem akarják (ők a védők), ők már a bolt ajtajában állnak. Ruhát csak akkor vehetsz (a gól berúgása), ha van nálad pénztárca (labda). Miután átjutottál a védők falán (eladók), odakiabálsz a barátnődnek, hogy dobja utánad a pénztárcát. Ilyenkor vagy lesen.

Bevallom, nekem nem is a szabály megértésével volt gondom, hanem a felismerésével. Szerencsére mindig van visszajátszás és akkor bátran rávághatjuk: les! Ma már alkalmaznak videobírót (VAR), ami lehetővé teszi a játékvezetőknek, hogy esetleges tévedéseiket korrigálják.

Forrás: Shutterstock

Szabadrúgás

Szabálytalanság után, az adott helyről szabadrúgás következik. A védekező csapat sorfalat alkothat, hogy akadályozza a labda hálóba jutását. Ez az, amikor egymás mellett állnak és két kézzel óvják legféltettebb kincsüket. Néha még a sorfal mögé is lefekszik egy játékos, hogy amikor a többiek felugranak, ne csusszanjon be alattuk a labda.

Büntető / „Tizenegyes"

Ha a védekező csapat a saját tizenhatosán belül szabálytalankodik, az ellenfél büntetőt rúghat. (Tizenhatos = a kapu elé festett, téglalap alakú terület.) Innen a legkönnyebb gólt szerezni, mivel a játékos csak 11 méterre áll a kaputól. Nincs sorfal, csak a labdába rúgó játékos és a kapus áll egymással szemben. Szerintem ez a foci legizgalmasabb része.

Sárga lap, piros lap

Szabálytalanság esetén a játékvezető sárga vagy piros lappal is büntetheti a vétkest. Két sárga lap után piros lap, azaz kiállítás jár. Szándékos ütésért, rúgásért, verekedésért, rögtön piros lapot adnak. Ha egy játékost kiállítanak, csapatának emberhátrányban kell tovább játszania.

Szöglet

A szögletet a pálya sarkáról rúgják, ha a labda a védőjátékosról a kapuvonalon áthalad, de nem születik gól.

Lepd meg a pasid, férjed, apukád, testvéred és huppanj mellé a kanapéra egy meccs erejéig. Ha még sört és nassolnivalót is viszel, biztosan segítenek „élesben" is megérteni a szabályokat.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.