magazin gasztro konyhai tipp Vacsora ötlet háziasszony tippek
Mi az az örök kérdés, amely minden háziasszonyt érint, és amely hétről hétre fejtörést okoz? Igen, a heti menü összeállítása. Még akkor is, ha a család valójában csak este eszik otthon.

Este azonban kénytelenek vagyunk újabb és újabb vacsorát az asztalra tenni, olyat amely változatos, finom és laktató. Lássuk be, ez sokszor maga a lehetetlen küldetés. Persze a vacsorával kapcsolatos elvárások attól is függnek, kik ülik körbe azt a bizonyos asztalt...
Akadnak olyanok, akik megelégszenek egy párizsis zsemlével, mások már az egyel szofisztikáltabb bundás kenyérre szavaznak, míg léteznek azok a típusok, akik legszívesebben este is háromfogásos, gourmet vacsorát fogyasztanának.

Nálunk – kis túlzással -, az utolsó variáció lenne a legnépszerűbb, nem mintha én steakre vágynék este nyolckor, na de

két férfivel élek együtt, akiket bizony feneketlen bendővel és hatalmas igényekkel áldott meg az ég.

Amíg otthon voltam a legkisebbel még szorgosan sütöttem a húst, törtem a krumplit, kevertem a mártást, főleg azért, mert amúgy is kotyvasztanom kellett a hozzátáplálás miatt, akkor meg már teljesen mindegy volt, hogy egy szem krumplit pucolok meg vagy ötöt. Telt-múlt az idő és bevallom, a lelkesedésem elfogyott, a teendőim pedig kissé megsokasodtak, így alábbadtam a vacsoraszolgáltatásból. Néha bizony nálunk is becsúszik már egy „párizsis zsemle", nagy lakomákról pedig csak ritkán lehet szó, ám mivel a fiúk inkább a meleg vacsit részesítik előnyben ráálltam az amolyan félmeleg ételekre.Melegszendvics, a már említett bundás kenyér, töltött baguette, házi pizza, különféle tészták, rizottók és a nagy kedvenc, a lepény.

A lepény azért tökéletes vacsoraötlet, mert gyorsan elkészíthető – amely egy esti étkezésnél nem hátrány -, nagyon egyszerű és igazából bármit beletehetünk, ami éppen a fűtőnkben akad. Egyes lepényeknek tojás az alapjuk, másoknak reszelt krumpli, de akár a maradék krumplipüréből is varázsolhatunk másnap ízletes lepényvacsit.

Gyors, egyszerű tojáslepény

Frittata Forrás: Shutterstock

Nézzünk először egy tojásalapút. Ezt elegánsan frittatának nevezik és talán a világ legkönnyebb étele, mivel valójában egy olasz rántotta. Ehhez csak fel kell verni néhány tojást, sózni, borsozni, reszelni bele némi sajtot, majd egy kiolajozott serpenyőben mindkét oldalát megsütni. Az alapreceptet természetesen bármivel gazdagíthatjuk, tehát a tojásba tépkedhetünk sonkát, megszórhatjuk zöldfűszerekkel (vágott snidlinggel, petrezselyemmel, bazsalikommal), de piríthatunk szalonnapörcöt vagy kolbászmorzsát és azzal is dúsíthatjuk a felvert tojásokat sütés előtt. Zöldsalátával, friss kenyérrel vagy pirítóssal isteni vacsora.

Klasszikus tócsni kicsit másképp

Cukkinis tócsni Forrás: Shutterstock

A tócsnit szerintem mindenki ismeri. Ez már valamivel macerásabb, mint a tojáslepény, hiszen le kell reszelni a meghámozott krumplit, hozzá kell adni a tojást, sót, borsot és annyi lisztet, amennyitől ugyan összeáll a keverék, de nem lesz olyan, mint a nokedli – tehát maradjon a krumplié a főszerep. Ezt a masszát sütjük meg felforrósított, ujjnyi olajban úgy, hogy egy evőkanál segítségével lepényeket formálunk belőle. A klasszikus lapcsánkát szintén felturbózhatjuk és a krumpli mellett reszelhetünk bele például cukkinit, ízesíthetjük fokhagymával és kakukkfűvel, tálalásnál pedig kínálhatunk hozzá tejfölt vagy zöldfűszerekkel kikevert, tejszínnel lazított krémsajtot.

Maradékmentő krumplis lepény

Krumplis lepény Forrás: Shutterstock

A tudatos háziasszony semmit nem dob ki. Jelmondatai a „Használd fel!" és a „Gondold újra!". Ráadásul nem tudom, ki hogy van vele, de

nálunk mindig megmarad az étkezések után egy ételmintányi mindenből,

ami már nem elég semmire. Amennyiben krumpli vagy krumplipüré is akad köztük, már tudom is, mi lesz a következő napi vacsi.
Ilyenkor fogom a krumplit, összetöröm és adok hozzá egy kis vajat – ha krumplipüré, akkor ezt is meg lehet spórolni -, majd belevagdosok mindent, amit éppen találok. Ha maradt sült hús, akkor azt vágom apróra, ha nem, akkor reszelek bele sajtot, aprítok bele snidlinget, bazsalikomot, de piros húsú paprikát és kukoricát is tettem már bele. Szórok rá egy kevés lisztet, hogy összefogja, majd a masszából kis lepényeket formázok és kevés olajon pirosra sütöm őket. Fokhagymás tejföllel, salátával ez is a gyors és egyszerű vacsik közé tartozik.

Nem mondom, hogy ez a három étel a gasztronómia csúcsa vagy, hogy egy nagyon húsközpontú étkezésbe sokszor beleilleszthető, de tapasztalatom szerint egész jól beválik kicsik és nagyok számára egyaránt.

A hideg vagy a meleg vacsit szereted jobban?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!


Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.