Jó volt látni New Yorkot, de azért örülök, hogy Európába születtem!

"New York, New York!" - szólt az idegenvezető által bejátszott szám a turistabuszon, miközben mi szélsebesen haladtunk át a Hudson folyó felett, búcsút intve az égig érő felhőkarcoló dzsungelnek.

De aztán, hamar vissza is értünk - szerencsére! A híd oldalán, amin átmentünk, csak díszből állt valami korlátszerűség, alattunk pedig ki tudja, hányszor tíz méter mélyen tátongott a város! Szóval a nézelődést, akkor azért takaréküzemmódra állítottuk.

Az egész úgy kezdődött, hogy az öcsém nyert a cégénél egy jutalomnyaralást, mindenféle luxussal körítve (nem ám low-budget alapon), és elvitt magával engem is! Ezzel anyámnak biztosítottunk is előre pár hónapnyi idegeskedést, már csak azért is, mert külön reptérről mentünk, és csak ott, a szállodánál találkoztunk - egy teljesen ismeretlen, 9 millió fős városban. Arról inkább hallgattam is, hogy a repülőút során négyből négy turbulenciát kifogtunk - úgyhogy, aki addig esetleg ateista volt, fenn a felhők fölött gyorsan megtért.

Amint megérkéztem a világ egyik legnagyobb repterére, szinte rögtön jött (a naív európai lélek számára) egy addig ismeretlen, de gyors átvizsgálás. Kapásból 10 ujjlenyomatot kértek, meddig maradok, ki vagyok, mit keresek én itt és persze egy sztárfotó.

Forrás: Lippai Flóra saját képe

Fél órával később, mikor már a metrón ültem, új értelmet nyert a multikulti szó fogalma: ült mellettem kínai, indiai, spanyolajkú, bantu néger, de szerintem még egy inuit és talán egy drogos földönkívüli is. Bár az utóbbit már lehet, hogy csak hallucináltam - ugyanis akkor már 24 órája talpon voltam. Ezúton is köszönöm annak a két szőke, susogós nacis lánynak, akik, miután megkértem őket, hogy picit fogják vissza magukat, még hangosabban pletyiztek mellettem a repülőúton!

Öcsémmel nagy nehezen összeszedtük egymást - örülés, boldogság, közös kép haza anyámnak, hogy igen, nem szúrtak még le és megtaláltuk egymást! Hulla fáradtan nekivágtunk a Time Square-nek - nem bizonyult jó ötletnek. A fáradtságtól csak panaszkodtunk, mint két öregasszony: mi ez a sok fény, mi ez a tömeg! Mondjuk nem tudom, mire számítottunk egy egymilliós metropolisz kellős közepén.

Forrás: Lippai Flóra saját képe

Másnap a reggeli után mindjárt színesebben láttuk a világot, azt sem tudtuk, hol kezdjünk neki a város meghódításának. Annyi biztos, hogy a multikulti mellett a tömeg fogalma is új értelmet nyert - ha nem maradsz a társad mellett 0,2 cm távolságra, elvesztetted. Gyorsan jegyet váltottunk a turistabuszra, ahol az idegenvezetőnek egy Budapest-nyaklánc lógott a nyakában. Nos, az ízes magyar poénokat, a biztonság kedvéért, magunkba fojtottuk - egészen addig, amíg le nem szálltunk a Brooklyn hídnál.

Megéhezvén, vettünk egy rozoga kis bódéban egy 4 dolláros (kb. 1200 Ft) hot-dogot. Nagyjából sírva ettük meg. A hat nap alatt kábé egyszer ettünk jót, a többi kaja olyan szinten készült műanyagból, hogy lelki szemeink előtt csak az otthoni paradicsomos húsgombóc képe lebegett. És ha már plasztik: az amerikaiak még a műanyagot is műanyagba csomagolják - nem viccelek!

A fürdőszobánkban a szokásos két üvegpohár helyett, 12 műanyag pohár sorakozott, egyenként nejlonba csomagolva. Felfújt, vízízű almák darabonként, szintén vastag nejlonban. Nem kicsit éreztem haszontalannak a kezdetleges környezetvédő életmódomat. A tengerentúlra még egyáltalán nem ért el az információ, hogy ezzel az életmóddal kinyírjuk magunkat. Nagyon mérges voltam rájuk.

Ami viszont túlbuzog bennük, az a nemzeti öntudat. A buszok és a metrók oldalára, kivétel nélkül, kinyomtatják az amerikai zászlót. A házak oldalán szintén ott lobog. A sarki hot-dogos neonreklámja, szintén az amerikai zászlót villogtatja. Az 50-60 emeletes, üvegfalú felhőkarcolók között pedig rengeteg régi kis templom bújik meg, ahol a látogatók átlagéletkora nem nyolcvan év. Mi ezt sem tudtuk hova tenni.

Ezen felül jó turista módjára, bejártuk az összes lényeges helyet: időztünk a Central Parkban, megvolt a Broadway, a Metropolitan Museum, a Szabadság szobor és az Empire State Building is. Véletlen rábukkantunk egy helyre, ahol saccperkábé 15 különböző nemzetiség konyháját lehet kipróbálni. Én ettem egy tacot az alagsorban, majd felmentem a 15. emeletre borozni, ahonnan túlzás nélkül úgy láthattuk Manhattant, akár a filmekben.

Forrás: Lippai Flóra saját képe

Túl azon, hogy jó darabig különlegesebb és jobb helyre nem fogok eljutni, nem tudtam nem észrevenni a város árnyoldalait. New Yorknak konkrétan szaga van (legalábbis Manhattannek)! Az utcaköveket sokszor elborítja a szemét - kérdés, hogy mennyire lehet karbantartani egy ekkora várost.

Elszomorító, ahogy Gucci táskás lányok vidáman vonulnak el a hajléktalanok mellett - hatalmas szakadék tátong a fényűző jólét és a mélynyomor közt.

Több száz művész készít rólad gyors karikatúrát 5 dollárért (összehasonlításképp, egy hot-dog még mindig 4 dollár). Esténként, mikor kiüresedett aggyal bámultuk a tévét, jókat röhögtünk, hogy szinte csak gyógyszerreklámokat futtatnak. Vidám kisgyerekekkel promóznak injekciókat. És a kedvenc szituációm: amikor egy szimpatikus figura kokaint árult egy sarokra a rendőrségtől, hangosan reklámozva a portékát.

Szóval New York egy külön világ, és szerencsés az, aki láthatja. Mindenesetre átértékeltem azt, hogy anno Európában dobott le a gólya - minden előnyével és hátrányával együtt.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Lippai Flóra saját képe

    Ezt olvastad már?