Egyedül vágtam neki Albániának

Tavaly valami megváltozott. Előtte már évek óta ábrándoztam (számomra) egzotikus országokról, de soha nem indultam el. Majd az egyik nap elöntött a cselekvési vágy. Megnéztem, hogy mennek-e fapados járatok Albániába, majd három perc múlva megvettem a repülőjegyet.

Nem gondolkodtam, hogy hová teszem a gyereket, elmehetek-e szabadságra, ki mit fog szólni. Csak cselekedtem. A gyerek jól megvolt az apjával, elmehettem szabadságra, a szüleimnek pedig nem szóltam, csak akkor, amikor a gép landolt a reptéren. Mert tudtam, hogy aggódtak volna, hogy egyedül minek megyek a vad keletre. Pedig pont ez lenne a lényeg.

Forrás: Origo

Azért jó egyedül utazni - többek között -, mert visszaadja a hitem az emberekben. Hogy alapvetően jók, segítenek, kedvesek és támogatnak. Hát Albániában ez halmozottan jelenik meg. Az érkezésem után nem találtam a szállásomat, ezért az utcán leszólítottam egy fiatal srácot. Elkérte a foglalási papírt, és azonnal telefonált. Közben még két fiú állt meg mellettünk, hogy mi a gond, segíthetnek-e. Mondtam, hogy az első fiú már intézkedik. Közben jöttek a szokásos kérdések, honnan jöttem, mivel jöttem. Elmondtam, hogy magyar vagyok - nagy sikert arattam vele.

Forrás: Törőcsik Edit saját fényképe
Forrás: Törőcsik Edit saját fényképe

Itt Hunyadi kötelező anyag, Tiranában délben harangoznak is a tiszteletére, plusz az első és egyetlen királyuk felesége Apponyi Geraldine volt, aki ugye szintén honfitársunk. A srác közben megtudta a címet, mondta, hogy elkísér, a másik két fiú is velünk jött. Ők sem ismerték egymást, de gyorsan összehaverkodtak, telefonszámot cseréltek. Amikor megérkezünk, a szállásadóm már kint várt a ház előtt - mert a fiú a telefonban erre kérte. A három kísérőm a szállásadómmal is összebarátkozott, és ők is számot cserélnek. Mert imádnak beszélgetni, és erre rá is érnek. Nem rohannak, élvezik az életet.

A lakosságot három részre lehet osztani:

  • az első mindig el akar adni valamit - zöldséget, gyümölcsöt, cipőt, ruhát, üdítőt 
  • a második kategória a kávézókban ül és beszélget
  • a harmadik pedig autót vezet

Különleges a vezetési stílusuk. Másodpercek alatt csinálnak dugót, vagy hatsávos utat a négysávosból. A jobbkéz-szabály vagy piros lámpa senkit nem zavar, az erősebb mindent visz elve szerint közlekednek. Ennek ellenére az ott töltött öt nap alatt egyetlen balesetet vagy koccanást sem láttam.

 

 

 

 

Forrás: Törőcsik Edit saját fényképe
Forrás: Törőcsik Edit saját fényképe

A kutyák mindenfelé szabadon rohangálnak. De nem kóbor kutyák, mert meg van jelölve a fülük. Ők mindenki kutyái. Szabad a bejárásuk mindenhová, szeretettel fogadják őket. Hogy is mondta Ghandi? "Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."

Az emberekkel is jól bánnak. Idegen helyen, tömegközlekedve lehet legjobban megismerni a helyi életet és szokásokat. Albániában ez leginkább a buszozást jelenti, ami egyébként elég olcsó. Az a különleges, hogy jegyet a buszon kell venni, de nem a sofőrtől, hanem egy kalauzszerűségtől. Ő vigyáz a rendre, segít fel- és leszállni, szól a turistának, hogy meddig kell menniük. Rohangál a busz elejéből a végébe, és mindenkitől elkéri a pénzt. És ha vidékre megy a járat, akkor hangosan, teli torokból ordítja a város nevét, ahol épp megáll a busz. Így nem lehet eltéveszteni.

Forrás: Törőcsik Edit saját fényképe
Forrás: Törőcsik Edit saját fényképe

Az emberek nagy része beszél angolul, vagy valahogy biztosan megoldja, hogy kommunikálni tudjon. Ha nem tudja elmondani, akkor elmutogatja, vagy elkísér oda, ahová menni szeretnénk. És soha, senki nem akart átverni. Sem a pincér, sem a zöldséges.

Amikor elindultam, valami egzotikumra számítottam, mert fogalmam sem volt, hogy milyen ma Albánia. Aztán megtapasztaltam. Türelmes, segítőkész és gyönyörű.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?