Milyen egy tavasz típusú nő, és mivel veheted le a lábáról?

divat kibeszélő öltözködés magazin
Anyukámmal egy napon születtünk, és a keresztnevünk is azonos, imádjuk a kávét, rajongunk a télért, és megisszuk a savanyú uborka alól az ecetes levet - de egyvalamit soha nem csináltunk, és gyanítom a későbbiekben sem lesz rá példa. Nem szedjük el egymás ruháit. 

Nincsenek együtt hordott felsőink, és gyakran elhangzik köztünk ez a sokak által ismert mondat: „Rajtad annyira jól áll, de magamon nem tudom elképzelni." Míg én a hideg ősz, addig ő az üde, világos tavasz színeiben pompázik.

Ezüstös szőke haj, szürkészöld szemek, világos porcelán bőr. Azok a színek, amikben ő tökéletesen magabiztosan érzi magát, számomra végtelen szorongást okoznak, vagyis csak okoznának, mert ma már nem is kísérletezem velük. De szerencsére legalább olyan jól ismerjük egymást, mint saját magunkat, ezért nem csak magunkat, egymást is tökéletes ruha darabokkal és kiegészítőkkel tudjuk meglepni. Így volt ez a legutóbbi karácsonyon is, amikor egy rózsakvarc színű térdig érő kardigánt tettem neki a fa alá, de említhetném a közös születésnapjaink bármelyikét is, hiszen a legtöbbször azt a ruhát, pulcsit vagy kabátot kaptam, amit azóta, is őrizgetek.

Mutatom, hogy mikkel tudom levenni a lábárról az én öregedésre képtelen édesanyámat. Papírt, tollat elő, ha te is vibráló tavasz vagy, mert ebből érdemes lesz inspirálódni. Az élénk tavaszra a kontrasztos színek a legjellemzőbbek, ezek már a tél palettájára is hajaznak, hiszen az uralkodó hűvös árnyalatokban elsősorban a tél bővelkedik.

1. Y.A.S ruha 26 490 Ft - aboutyou.hu, 2. Testhezálló melegítőruha 3 995 Ft - hm.com, 3. EDITED szoknya 19 990 Ft - aboutyou.hu, 4. Medicine Kesztyűk Basic 5170 Ft - answear.hu, 5. Liu Jo Cipő 60 990 Ft - answear.hu, 6. Pinko Bőr táska 109 990 Ft - answear.hu, 7. Answear Kézitáska 9990 Ft - answear.hu Forrás: SHE

Hogy, hogyan is néz ki egy kontrasztos tavasz szett?

Egy sárga szoknya, kék zakóval, vagy közép zöld pulóver királykék nadrággal tökéletes választás, a narancs és rózsaszín sziporkázó kombinációjáról nem is beszélve. Ha egy kis vérfrissítéssel akarod köszönteni az idei tavasz első virágait, mindenképpen azzal kezd, hogy dobáld ki a fekete ruháidat. Ez az a szín, ami nemcsak sápaszt, de sajnos öregít is. Ahelyett, hogy kiemelné, elrejti szépséged, ha nem muszáj, ne pakold vele tele a gardróbod.

A tavasz elmaradhatatlan kelléke a bőr és a bomberdzseki, ezekből sem kell feltétlenül feketét választanod. Tavaly márciusban nekem is sikerült beleszeretnem egy púderrózsaszín bomberbe, amiről már akkor is tudtam, hogy jobb ha nem magyarázom meg magamnak, hogy miért lesz jó. De mégsem tudtam parancsolni a vágyaimnak, csak azért is megvettem, de nem magamat, hanem anyukámat ajándékoztam meg vele.

Mondanom sem kell, neki is szerelem volt első látásra, és feltételezem már most is azt várja, hogy tavasszal újra felvehesse. Szóval, ha ötven fölötti tavasz típus vagy, akkor sem kell lemondani a színekről és az üde darabokról.

Ráadásul egy jól összerakott szettben még a mimikai ráncok is csökkennek. Hölgyeim, színezzétek újra a ruhatáratokat.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.