divat outfit pantone öltözködés ruhák trend színek Laczkó Ágnes stílus
Mint húsz éve mindig, 2019-ben is meghatározta az év színét a Pantone. A szabványozott színrendszeréről elhíresült vállalat 1963 óta végzi ezt a tevékenységet, és idén a választásuk egy gyönyörű korallpiros árnyalatra esett.

Miért pont ez a szín lett a kiválasztott?

A szakemberek indoklása szerint a felgyorsult világunkban, ahol mindent behálóz a technika és a virtuális valóság, minden eddiginél nagyobb szükség van a melegségre, a meghittségre, az optimista látásmódra. Szerintük ez a puha, kissé pasztelles korallszín pont ezt az érzést kelti, és közben életerőt és derűt is sugároz.

Azt azonban sokan nem tudják, hogy az év színe mellett több más tónust is előtérbe helyeznek. Ezek rámutatnak, hogy aktuálisan mik határozzák majd meg az év divatját.


Nézzük tehát, mik lesznek idén a legmenőbb árnyalatok!

Korall vibrálás

Mivel az év színéről beszélünk, így jolly jokerként működik. Mindent beszerezhetsz belőle: ruhát, cipőt, táskát, ékszert. Tuti, hogy minden szettedet élettel tölt majd meg.

Forrás: Shutterstock/ mohito.com

Napsugarak bűvöletében

A sárga árnyalatok közül idén a sötétebb kurkuma, a nyárfa arany és az élénk mango mojito lesz a nyerő. Ezeket a színeket azoknak ajánlom, akik igazán bírják a feltűnést. Ha szeretnéd kipróbálni, de csak kis adagokban, akkor válassz ilyen táskát, sálat, vagy akár egy szexi magassarkút!

Forrás: orsay.com/ reserved.com

Dámák harmóniája

A piros persze most is meghatározó marad, de - elrugaszkodva az alapoktól - inkább a sötétebb bordó és a pinkesebb páva rózsaszín veszi át az uralmat. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a csodásan szexi tónusok akár a szádon és körmödön is visszaköszönhetnek.

Forrás: Shutterstock/ mohito.com

Összhangban a természettel

A zöldes árnyalatok közül idén az élénkebb fűzöldet és a játékosabb mohazöldet válasszuk! A természetes színekkel, de a bohémebb outfitekkel is jól kombinálhatóak, így érdemes beszerezni belőlük legalább egy táskát.

Forrás: Shutterstock/ stradivarius.com/ pullandbear.com

Feltűnő mélység

Az idei kék igazán izgalmas, mivel egyszerre sötét és vibráló. Remek választás lehet elegáns, de sportos ruhatárnál is, mivel már ultratrendi sportcipőket is be lehet belőle szerezni!

Forrás: Shutterstock/ reserved.com

Vattacukor felhő

Az idei cukiság az édes, pasztelles rózsaszín árnyalat, mellyel azért jobb, ha vigyázunk. Nem tanácsos tetőtől talpig rózsaszínbe öltözni, inkább csak színfoltokban viseljük!

Forrás: orsay.com/reserved.com/stradivarius.com

Édes melegség

Sokan a barnát unalmasnak találják. Pedig az idei toffie árnyalat igazán jól kombinálható, így remek választás lehet ruhatár bővítésekor, akár nadrágban, szoknyában vagy kabátban gondolkodsz.

Forrás: reserved.com/ stradivarius.com

Letisztult nyugalom

Aki szeretne a természetes árnyalatoknál maradni, az idén a szója, kukoricavaj és barna gránit árnyalatokat válassza! Tavasszal és nyáron abszolút favorit, és a lebarnult bőrön is jól mutatnak! Ha nude körmöket kérsz a manikűrösnél, válassz ezek közül az árnyalatok közül!

Forrás: stradivarius.com/ pullandbear.com

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.