Olyannyira, hogy elhatároztam: másnap én is valami színesben jelenek meg. Este teátrálisan - és egyszerre - nyitottam ki a szekrényem ajtaját és a szemeimet. Ritka pillanat volt, hiszen addig általában csak vaksin kotorásztam a polcok között, hogy előkapjak valami göncöt a sötétből. Most viszont ledöbbentem: mindenem szürke, fekete vagy sötétkék.
Nyolcvan évesnek öltözöm, pedig még negyven sem vagyok.
Nos, ebből elég! - határoztam el azonnal, és rohantam Gúgl barátomhoz egy kis lelki fröccsért és némi infóért: szükségem van egy... egyööö.. Egy izére. "Sztájlisztra". Ja, nem, egy színtanácsadásra és testalkatelemzésre - javított ki Gúgl. Mindegy. A lényeg, hogy kell. Rá is találtam egy "színszakira", aki a hozzám illő színeken túl környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesz, amikor öltözködési tanácsokat osztogat. A "legyen kevés, de jó minőségű és igazán hozzád illő ruhád" elvvel teljesen azonosulva be is jelentkeztem hozzá.
A lelkesedésem azonban drámaian csökkent a hat héttel későbbi időpont közeledtével. No, de ha már elkezdtem, végigcsinálom. A napfényes budai stúdióban egy hatalmas tükör fogadott. "Jó lesz távozni innen, de gyorsan!" - közöltem suttogva a velem szemben álló, táskás szemű, unalmas copfot viselő pici nővel. (Huhh, bakker, ez én vagyok?!) "Gyáva vaaagy, ne legyél gyávaaa!" - intett le egy belső hang.
A tanácsadó fehér turbánt tett a fejemre, és letakarta a vállamat. Aztán csak dobálta rám a színeket: jöttek a kékek, a barnák, a pirosak meg a lilák. "Na, aranyoskám, nem leszek a kedvenc kliensed, az tuti... Nekem férfiagyam van, szóval nálam van piros, kék, meg zőőőd... hallom én, hogy mondod, hogy az királykék meg türkiz, de az nekem kék!" - nyomtam magamban a monológot, de a tanácsadó nem állt le.
"A fenyőzöld csodásan áll, míg nézd, ez a khaki borzasztóan" - konstatálta diadalittasan. Ő már látta a fényt az alagút végén, én meg attól rettegtem, hogy kiég a retinám. Óvodás koromban használtam ennyi színt utoljára, de komolyan.
A tanácsadás végén kaptam egy kis kártyát, amelyen legnagyobb meglepetésemre tetszetős lilák, zöldek, pirosak és citromsárgák sorakoztak. Búcsúzóul még felírt "receptre" pár élénk színű rúzst, én pedig megbabonázva tértem be a legközelebbi drogériába.
A "szexi fukszia" árnyalatot persze csak otthon mertem felkenni a számra, és aznap már nem volt bátorságom kimozdulni a négy fal közül. "Te, így észre fognak venni. Kérdezgetni fogják, hogy mi lett a száddal! Jó lesz ez neked?" - morfondíroztam magamban, miközben felhúztam a szokásos, szerdai szürke ruhámat.
A választ még nem tudom, csak azt, hogy másnap egy nőt megdicsértem, mert "színhelyesen" öltözött fel (nagyon jólesett neki a bók), és úgy mentem végig egy ruhaüzleten, hogy egy pillanat alatt tudtam, mit nem szabad megvásárolnom. Elkezdtem látni a színeket. Titkok tudója lettem. Már csak az a kérdés, merjem-e használni... a szürke olyan biztonságos!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.