Ha sapka, akkor barett!

Újra itt a sapkás időszak és vele együtt a nagy kérdés: mit viseljünk a fejünkön ebben a hidegben? Vannak, akik kalap pártiak - mert az olyan elegáns -, vannak, akik a „hétköznapibb" kötött sapkákra szavaznak, és vannak, akik rövidre zárják a sapka-kérdést egy kapucnis kabáttal. Továbbá van még egy csoport, ahova remélem, hogy ti is tartozni fogtok a cikk elolvasása után: ők a barett imádók!

Forrás: Getty Images/Christian Vierig

Én egyértelműen egy kis francia beütésre buzdítanálak titeket idén ősszel, hiszen az év nagy visszatérője kétségtelenül a barett. A - nálunk valamiért tévesen - svájcisapkának aposztrofált fejfedőt már az ókori görögök és rómaiak is ismerték.

A párizsi divat egyik lényeges alkotóeleme eddig is sokunk szekrényében ott lapult, csak valahogy elfeledtük. Most azonban eljött a barett ideje!

A régen látott vendég szinte mindenkinek jól áll, hiszen a szélesebb arcot keskenyíti, a túl magas homlokot megrövidíti, és kiválóan alkalmas az arc asszimmetriájának ellensúlyozására.

Ráadásul még a férfiak is szeretik!

Forrás: Europress/Getty Images

Örök darabnak számít, így ha beruháztok egy nagyon puha, minőségi - például fekete - példányba, azt később sem fogjátok megbánni. Csak felkapjátok, és máris halljátok a harmonikaszót a Montmarte-on egy ropogós croissant kíséretében!  

Forrás: Europress/Getty Images

Egy feltűnőbb árnyalat könnyen a szettetek középpontjává válik, valamint az sem hátrány, hogy szövetkabáttal vagy bőrdzsekivel is ugyanolyan jól mutat.

Forrás: Europress/Getty Images

Tévedtek, ha azt gondoljátok, hogy a beret egy konzervatív darab!

Kombináljátok bátran a klasszikus szabásvonalú kosztümöt, az előkelő szőrmét és a klasszikus gyöngyöt egy vagány bőrszereléssel vagy rúzsozzátok feketére ajkaitokat!

Nagy a választék a flitterekkel, kitűzőkkel vagy hímzésekkel díszített sapkákból is.

Forrás: Europress/Getty Images

Gondoltátok volna, hogy ezt a lapos, kerek, karima nélküli fejfedőt ennyiféleképpen lehet hordani?

Hétköznapi bohémság hátradobva, franciás sikk sejtelmesen oldalra vetve, homlokba húzva, fejtetőre feltéve, a hajtásvonalat meghagyva előre csippentve vagy puhítva felvéve - ti hogyan hordanátok a barettet?

Forrás: Europress/Getty Images

Nyitókép: GettyImages

    Ezek is érdekelhetnek