Volt már olyan érzésed, hogy valami visszahúz, pedig látszólag minden rendben van? A megfelelési kényszer sokszor gyerekkorban gyökerezik, és felnőttként is észrevétlenül irányítja a döntéseidet.
A legtöbb belső feszültségünk nem tegnap keletkezett. A megfelelési kényszer, a csendben elfojtott harag vagy az örök „nem vagyok elég jó” érzés gyakran évekre, évtizedekre nyúlik vissza. Íme öt dolog, amit talán ideje lenne végre elengedni.
Forrás: 123rf.com
1. A megfelelési kényszer, ami még a pihenésedbe is beleszól
„Légy jó gyerek!” „Ne okozz csalódást!” „Mutasd meg, hogy többre vagy képes!” – ismerősen csengenek ezek a mondatok? A megfelelési kényszer nem egyik napról a másikra alakul ki, apró elvárásokból épül fel. Eleinte csak annyit jelent, hogy örülünk a dicséretnek, aztán már félünk a kritikától. Végül ott tartunk, hogy nem is tudjuk, mit akarunk valójában, csak azt, hogy mások ne legyenek elégedettek velünk.
Felnőttként ez abban jelenik meg, hogy nem mondunk nemet.
Túlórázunk, amikor nem kellene, mosolygunk, amikor legszívesebben kifordulnánk a helyzetből, közben pedig azon csodálkozunk, miért vagyunk kimerültek. A megfelelési kényszer nem nemes tulajdonság, hanem egy túlélési stratégia, ami gyerekként talán hasznos volt, ma már inkább akadály.
2. A megfelelési kényszer tünetei: csendes harag, amit lenyelsz
Vannak gyerekek, akik hangosan lázadnak, mások csendben tanulják meg, hogy jobb nem visszaszólni. Ha azt érezted, hogy a véleményed nem számít, előbb-utóbb megtanultad magadban tartani a dühöt. A gond az, hogy a harag nem tűnik el attól, hogy elhallgattatod. Csak átalakul, cinikussá tesz, passzív-agresszív megjegyzésekben bukkan elő vagy esetleg testi tünetekben. Lehet, hogy ma már nem is emlékszel pontosan, mire haragszol, csak azt érzed, hogy feszült vagy, és apróságokon könnyen felkapod a vizet. Néha nem az aktuális helyzet bánt, hanem valami régi igazságtalanság.
3. A „nem vagyok elég jó” hozzáállás
Ez az egyik legmakacsabb örökség: „nem vagyok elég okos… nem vagyok elég szép… nem vagyok elég tehetséges”. Gyerekként talán összehasonlítottak másokkal, testvérrel, osztálytárssal, a szomszéd gyerekkel. Lehet, hogy nem bántásnak szánták, mégis benned maradt. Felnőttként ez a belső hang gyakran akkor szólal meg, amikor új lehetőség adódik.
Pályázol egy állásra, de már előre lebeszéled magad.
Megismernél valakit, de inkább visszahúzódsz, mert mi van, ha kiderül, hogy tényleg nem vagy elég jó? Ez a mondat nem tény, csak egy régi belső mozi, amit újra és újra lejátszol.
4. Békésnek tűnő konfliktuskerülés
Sokan összekeverik a békességet azzal, hogy mindent eltűrnek. Ha gyerekként azt láttad, hogy a viták veszekedésbe vagy büntetésbe torkollnak, könnyen dönthettél úgy, hogy inkább elkerülöd őket. Csakhogy a konfliktuskerülésnek magas ára van. Nem mondod ki, ami bánt, nem állsz ki magadért, szépen lassan eltávolodsz önmagadtól. Az egészséges vita nem rombol, hanem tisztázza a helyzetet. Nem attól leszel jó ember, hogy mindig csendben maradsz.
5. Az örök bizonyítási vágy
Van, aki sosem érzi, hogy elég, amit csinál. Mindig kell még egy siker, elismerés, valamilyen visszacsatolás. Olyan, mintha egy láthatatlan közönség előtt élne.
Ez gyakran abból fakad, hogy gyerekként úgy tűnt, a szeretet feltételekhez kötik. Akkor öleltek meg, amikor hazavittél egy jó jegyet, jó volt a teljesítményed, jól viselkedtél.
Felnőttként azt hisszük, hogy a szerethetőségünk a teljesítményünktől függ, pedig nem.
A legtöbb teher, amit ma cipelsz, nem a jelenből való. Régi minták, régi mondatok, régi félelmek kísérnek. A megfelelési kényszer, a csendes harag vagy a „nem vagyok elég jó” érzése nem a személyiséged, hanem egy megtanult reakció. Amit megtanultál, azt át is lehet írni, az első lépés mindig az, hogy felismered: nem kötelező tovább cipelned.
Nyitókép: 123rf.com
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
