Az anyajegy, ami megváltoztatta az életem

Azonban, ha nem kaptam meg a napi figyelem adagomat, úgy éreztem, egy hatalmas fekete lyuk elkezdett magába húzni. Ezt nem hagyhattam, ezért folyamatosan odafigyeltem, hogy minél jobban fel tudjam hívni magamra a figyelmet: heti két szoli vagy napozás a strandon, három edzés, pasihegyek, rendszeres bulik, pia, társaság. Eszembe sem jutott foglalkozni a mulandóság gondolatával, mindenem megvolt, ami csak kellett. Legalábbis akkor azt hittem.

Egy ideig el is tudtam hallgattatni magamban az aggodalmat, de végül mégis ellátogattam egy bőrgyógyászhoz. Amikor megmutattam neki az anyajegyet, a doktornő arca hirtelen megváltozott. Palástolni próbálta, hogy valami gáz van, de nem igazán tudta. Azonnali hatállyal beutalt szakvizsgálatra. Ettől azért egy kicsit betojtam, na. Másnap korán reggel ott voltam a szakintézményben, és az addigi életem kb. 10 percen belül 180 fokos fordulatot vett.

Gyors egymásutánban vagy fél tucat (férfi) orvos vizsgált nagyítóval a legintimebb területemen, amit csak az épp aktuális fiúmnak tartogattam. Közölték velem, hogy mostantól felejtsem el az addigi életemet. Holnap reggel meg is műtenek.

„Fel fogjuk vágni itt, itt és itt. Kb 20 cm-re az anyajegytől mindkét oldalon. Utána sugárterápia" - közölte egyikük. A történések sűrűjében már rég kívülről szemléltem magam. Ez már nem az én (korábbi) életem volt. Végem van. Huszonévesen nekem annyi.

Egyszer csak megjelent az intézményvezető főorvosnő. Mintha egy angyal lépett volna be a helyiségbe, szőke hajával, megnyugtatató lényével. Nem miattam volt itt, csak "beugrott". De ha már itt volt, ő is megvizsgált. „Ez egy túlpigmentált anyajegy, ambuláns kimetszést követően szövettan. A szövettan eredménye dönti el, hogy hogyan tovább." Mivel az ő szava felülírta az összes többi orvosét, új reményt kaptam. Visszatértem a testembe. Aztaaa! Nem kell, hogy szétszabdaljanak, elég egy öt centis vágás?

A műtét utáni két hét pokoli volt. Gábor persze elhagyott, így már nem voltam neki elég vonzó. Át kellett gondolnom az életemet, mivel a szövettan eredménye lehet még pozitív is. Két hét múlva remegő térdekkel mentem a leletekért. A korábbi életem szereplői nem tartottak velem ebben az utazásban.

Belezuhantam a mélységeimbe. Teljesen egyedül voltam. De addigra eldöntöttem: élni akarok! Az intézmény második emeletére ólomléptekkel sétáltam fel. Épphogy leültem volna, már szólítottak is. Szívverésem dobpergéssé vált. „Csukja be az ajtót!" - hallom a távoli hangot. „Üljön le, itt vannak az eredményei.... csak egy anyajegy volt, további szép napot!"

Ahogy a bőröm kezdte visszanyerni korábbi természetes színét, elkezdtem figyelni a rajta lévő apró ráncokat, kis anyajegyeket. Hosszú időbe tellett, de így is megszerettem magam. Bár a "Gáborok" azóta is elkerülnek, de végre lett tartalma az életemnek. Mostanra csak olyan emberekkel vagyok kapcsolatban, akik valóban rám kíváncsiak, nem arra, aminek látszom.

Bernadett történetét Hingyi Boglárka jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock