sofőr autó sebességhatár
Ha egy autóvezetés-oktató igazán alapos munkát akar végezni, semmiképp sem felejti el felkészíteni tanulóját az utakon uralkodó pszichológiai káoszra, melyet – tapasztalataim alapján – gyakran még rutinos sofőrök sem képesek kezelni. A sűrű anyázás, dudakoncertek és idegmanőverek legalábbis az utóbbiról árulkodnak.

Én vezetés közben maga vagyok a megtestesült zen: legfeljebb csak általam hallhatóan küldöm vissza a kedves édesanyjába azt, aki veszélyeztette a testi épségemet úgy, hogy én egyébként szabályosan közlekedtem.

sofőr
Idegbeteg sofőrök, figyelem, ez nektek szól! Forrás: Shutterstock

A minden értelmes funkciót nélkülöző „büntetődudálást" teljesen feleslegesnek, kezdők ellen alkalmazva pedig még kontraproduktívnak is tartom, mert a szerencsétlen T betűs delikvens annyira megijedhet, hogy esetleg még nagyobb hülyeséget csinál, mint amekkora miatt letromfolták, és már kész is a baj.

Nemrég egy ismerősömmel arról beszélgettünk, milyen jó lenne, ha a járművek elejére-hátuljára elkezdenének szövegmegjelenítésre alkalmas kijelzőket telepíteni. Gombokkal, esetleg hangvezérléssel lehetne azokat irányítani, és mind a pozitív, mind a negatív észrevételeket közvetíthetnék.

Például, amikor egy átmeneti GPS-zavar után már nagyon görcsölök, hogy az utolsó pillanatban beengedjenek egy adott sávba, annyira szívesen kiírnám a végül jó fejnek bizonyuló autósnak, hogy „Légy áldott az egész családoddal és a háziállataiddal együtt!", vagy egyszerűen kitennék neki egy szívecskét hálám jeléül.

Tudom, túlgondolom a közlekedést és normális sem vagyok, de azért milyen praktikus lenne, ha a sűrű távolsági fényszóróvillantások helyett esetleg ki lehetne írni a szembesávban közlekedőknek, hogy

„Lesből traffiznak a rohadékok, lassítsatok!"

Azt is nagyon szívesen közölném, hogy nem szándékosan megyek fel gyökkettővel a felüljárókra, csak ennyit bír az autó, hiába nyomom padlóig a gázpedált viszonylag alacsony sebességfokozatban, hogy még ereje is legyen. (Nem, nincs műszaki hibája szegény jószágnak, csak ezres motor van benne utángyártott katalizátorral.)

Vagy mikor „szégyenszemre" „csak" 15-20 km/h-val lépem túl a megengedett sebességhatárt, ezért sietős barátunk két centivel mögöttem púposkodik, hogy miért nem megyek gyorsabban – és még előzni sincs lehetősége, tehát tök feleslegesen paláverezik –, na, ahhoz is lenne pár keresetlen szavam.

A KRESZ kiköti, hogy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet tilos vezetni módosult tudatállapotban. A sofőrök ezt gyakran letudják annyival, hogy jó esetben nem isznak vagy nem vesznek be bódító hatású gyógyszert néhány órával indulás előtt.

Azt azonban hajlamosak elfelejteni, hogy a szabályzat az ön- és közveszélyes, illetve a fáradt, kialvatlan állapotban való vezetést is tiltja. Természetesen nem ebben a formában, de szerepel az előírások között, hogy járművezetésre alkalmatlan állapotban tilos elindulni, és utóbbit jobb híján a sofőrnek kell felismernie önmagán. Ám ez sokszor nem történik meg, számtalan borzasztó balesetet eredményezve.

Nyilván senki sem tökéletes, még a legrutinosabb vezető is hibázhat.

Ám krízishelyzetben nem az a megoldás, hogy teret engedünk az állati énünknek, és hirtelen felindulásból cselekszünk, hanem nyugodtan, hideg fejjel kihozzuk az adott szituációból a lehető legjobbat.

Kár, hogy erről sokan nem így gondolkodnak, mert mindenki számára sokkal kellemesebb élmény lenne a közúti közlekedés, ha a hétköznapok stresszhelyzetei mellé nem járna automatikusan az angol által road rage-nek keresztelt jelenség, azaz az úti idegbaj.

Tehát a jelszó: tudás, tolerancia, türelem – ha ez a három tulajdonság jellemző egy sofőrre, nagy bajt valószínűleg soha nem okoz majd a volán mögött.

Nyitókép: Shutterstock

Te melyik sofőrtípusba tartozol?

 

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.