Egy szexfüggő nő vallomása: Ez gyötrelmes betegség, nem élvezet!

Amikor teljes erővel tombolt a betegségem, fizikálisan is leépültem. 12 kiló szaladt le rólam, az arcom beesett és nyúzott volt, árnyéka voltam önmagamnak. Persze, akkoriban ez nem érdekelt, ahogyan más sem. A napom első pillanatától az utolsóig csak az foglalkoztatott, hogy mikor tudok ágyba bújni egy újabb idegennel.

A köztudatban gyakran dobálóznak a szexfüggő kifejezéssel. Általában arra mondják, akinek sok partnere volt, vagy egyszerűen csak szereti a szexet. Pedig ezek még nem kóros dolgok.

Mint minden pszichés betegségnek, ennek is többféle változata van. Vannak például, akik a szexuális fantáziáktól nem tudnak szabadulni.

Csak a szexre tudtam gondolni

Én a legrosszabbat kaptam: legyőzhetetlen késztetést éreztem, hogy ismeretlen emberekkel szexeljek. Szimpla egyéjszakás kalandokkal kezdődött, a szakításom után. Elmentem egy buliba, és összegabalyodtam egy helyes pasival. Aztán egyre erősebb kényszert éreztem, hogy megismételjem a dolgot. Már reggel, ébredéskor ideges voltam, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ágyba akarok bújni egy idegennel. Hamarosan kevés lett, hogy csak a hétvégi bulik után "kalandozom".

Hétköznap esténként is beültem bárokba, és férfiakat szedtem fel - igen, néha többet is egyszerre.
Egy ideig azzal hitegettem magam, hogy normális, amit csinálok. Felnőtt nő vagyok, miért ne cserélgethetném a partnereimet és élvezhetném az életet?

Aztán már ijesztő lett a helyzet. Sokszor azt sem volt türelmem kivárni, hogy hazavigyen a férfi, vagy keressünk valami normális helyet.

Már az sem érdekelt, hogy néz ki az illető, szimpatikus vagy nem, ápolt vagy ápolatlan. Szinte bárkivel elmentem, aki igent mondott. Aztán az aktus után iszonyatos bűntudat kezdett gyötörni, és gyakran erős undort is éreztem. Többször megtörtént, hogy sírva fakadtam, a legtöbben pedig ilyenkor egyszerűen otthagytak. Azt hiszem, zavarba jöttek vagy megijedtek, hogy "stikkes" vagyok, és gyorsan elhúztak, nehogy valami kellemetlen dologba keveredjenek.

Akár hazudtam is

Nem csak ez a rész volt nehéz. Rengeteget hazudtam a családomnak, a barátaimnak, mert egy idő után egyszerűen már nem mertem vállalni a tetteimet. Hülyébbnél hülyébb kifogásokat találtam ki. Volt, hogy a nagyi születésnapi ebédjéről léptem meg, mert egyszerűen azt éreztem, nem bírok estig várni. Arra hivatkoztam, hogy rosszul vagyok - kirohantam az étteremből, és egy közeli építkezésen odamentem az egyik munkás fiúhoz, aki távolabb állt a többiektől.

Próbáltam titokban tartani, miket csinálok, de egy idő után már nem ment. A barátaim elfordultak tőlem, a családommal konfliktusaim voltak, a munkahelyem is odalett. Az egész életem felborult. Éjszakánként nem tudtam aludni. Ha megpróbáltam küzdeni a késztetés ellen, ideges és depressziós voltam. Ha elmentem portyázni, akkor azért kaptam sírógörcsöt.

Azt hiszem, az utolsó pillanatban fordultam szakemberhez. Két éve járok terápiára, és gyógyszereket is kapok. De ez olyan, mint az alkoholizmus. Tünetmentes lehetsz, de sosem gyógyulsz ki belőle. Mára nagyjából újra felépítettem az életemet, ám sosem feledkezhetek el magamról. Másik városba költöztem, normális munkahelyem van, és jó ideje nem volt már kalandom. Most van egy srác, akivel talán alakulgat valami. Nagyon lassan, óvatosan haladunk - de nem tudom, eljutunk-e valaha is odáig, hogy el merem neki mesélni a múltamat...

Nyitókép: Shutterstock