Összetörtél, és talán már sosem fogok bízni senkiben

A szüleim házasságára mindig is példaként tekintettem. 21 évesek voltak, amikor összekötötték az életüket, nem sokkal később pedig megszülettem. Már 25 éve házasok, és ez mindig is egy olyan minta és érték volt számomra, ami miatt én is fiatalon akartam megtalálni az igazit.

19 éves voltam, amikor az egyetemen megismertem Lénát. Kék szeme és bájos mosolya egy szempillantás alatt elvarázsolt. Úgy éreztem, ilyen tiszta emberrel még sosem találkoztam. Sokáig fel sem tűnt, hogy 6 centiméterrel magasabb nálam, de ez cseppet sem zavart. Már az első néhány beszélgetésünkből kiderült, hogy velünk valami különleges fog történni. Így is lett: szerelmesek lettünk. Fiatal voltam, de életemben nem voltam olyan boldog, mint akkor vele.

Fantasztikusak indult, őszinte és igaz volt, de idővel kiderült, hogy Lénának is megvannak a maga gyengeségei. Nehezményezte, hogy sok lánybarátom van, és folyamatosan megkérdőjelezett. Annak ellenére, hogy más pároknál biztosan van alapja a féltékenykedésnek, én Lénára mindig királynőként tekintettem, és sosem hoztam félreérthető vagy kellemetlen helyzetbe. A szerelmet a barátságtól tisztán el tudtam választani, és ezt a lánybarátaim is helyén tudták kezelni. Léna mégsem bízott bennem, így két év után úgy döntöttünk, hogy egy időre elválnak útjaink.

Már jó ideje le volt fixálva, hogy nyáron együtt utazunk Amerikába táboroztatni. Abban maradtunk, hogy meglátjuk, hogyan alakul a kapcsolatunk, és nem tervezünk előre semmit. Az utazás előtti néhány hétben nem is beszéltünk, ami furcsa volt, de bíztam a szerelmünkben. Őrülten szerettem Lénát, és egy pillanatig sem akartam, hogy a kapcsolatunkat végérvényesen lezárjuk. Úgy éreztem, hogy azzal fogjuk erősíteni egymást, ha rendezi az érzéseit magában. Ám, amivel a reptéren szembesültem, azt még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám soha.

Megpillantottam Lénát a reptéren. Szigorúan, szinte dühös tekintettel nézett rám. Csak ekkor lettem figyelmes, hogy Gergőn támaszkodik, aki a derekánál fogva átkarolja őt. Gergő olyan volt nekem, mint a testvérem, legalábbis annak hittem. Össze voltam zavarodva, mert nem ebben állapodtunk meg. Kezem-lábam remegett, és úgy éreztem, hogy ezzel a fájdalommal nem fogok tudni megküzdeni. Végül három hónapot töltöttünk Amerikában, és milliószor megfordult a fejemben, hogy inkább hazautazok.

Tartoztak volna annyival, hogy elmondják az igazat, azonban ez nem történt meg. Sokáig azt hittem, hogy ezt a fájdalmat sosem fogom tudni feldolgozni. Igaz, máig képtelen vagyok érzelmileg bárkihez is kötődni, de legalább elmúlt a sértettség, a düh, a harag, és hiszem, hogy egy nap én is találkozom az igazival.

Nyitókép: Shutterstock