szex hűtlenség kibeszélő álom megcsalás fantázia
Ott voltunk egy piros falú szobában, csak mi ketten, a legjobb barátom és én. Nekinyomott a falnak, vadul csókolóztunk, aztán óriásit szeretkeztünk. A legfurább, hogy miközben álmodtam, tudtam, hogy amit csinálunk, nem helyes...

Amióta az eszemet tudom, furcsa dolgokat álmodok.Egy időben rendszeresen azt álmodtam, hogy zombik elől menekülök, de tudom, milyen érzés alvás közben zuhanni, és igen, bevallom: erotikus álmaim is szoktak lenni.

Az álmok nagyon régóta foglalkoztatják az emberiséget, ugyanis nem tudjuk biztosan, hogy mi a jelentésük, és mégis miért, vagy hogyan jönnek létre. Az is marha érdekes, hogy míg én egy-egy kivétellel mindig emlékszem arra, mit álmodtam, a vőlegényem havonta egyszer tudja visszaidézni.

Többen foglalkoznak álomfejtéssel, és sok álmoskönyv létezik, de ezek csak találgatások. Ha valaki azt hinné, nem olvasgattam utána annak, mit jelent, hogy álmomban a vőlegényem helyett másokkal kavarok, vagy épp a legjobb barátommal kufircolok, az téved, mégsem tudok egyetérteni azzal, hogy azért álmodok vele, mert legbelül őt akarom, és pont.

Bevallom őszintén, a szexuális álmaim nagyon zavarba ejtőek. Azt mondják, az álmokban élményeink, emlékeink, vágyaink és félelmeink sokasága keveredik. Ezzel az infóval mondjuk nem vagyok beljebb.
Belepirulok, ha arra gondolok, milyen perverz, már-már pornófilmre hajazó fiktív történeteket kreál az agyam alvás közben, ráadásul a legfurább az, kivel, vagy kikkel élem át ezeket a kalandokat.
Még akkor is zavarba jövök, ha tudom, ez tőlem független, és az álmok világában semmi nem az, aminek látszik.

Aggódnom kellene, amiért fura dolgokat álmodok?

Álmomban egy koncerten voltunk, ahol illuminált állapotban buliztunk. A következő jelenet, amire emlékszem, már 18-as karikás. A legjobb barátom és én egy idegen házban estünk egymásnak. Tisztán meg van, hogy a szoba falai pirosak voltak, rajta egy fekete póló volt, rajtam egy fehér egyberuha, és bár tudtuk, hogy nem szabadna ezt csinálni, képtelenek voltunk ellenállni a kísértésnek. Ezt meg is beszéltük. A háttérben Halott Pénz szólt, a Darabokra törted a szívem című dal, mi pedig vadul csókolóztunk. Emlékszem az illatára, és arra, milyen piszkosul jól csókolt, aztán a falnak nyomva lettünk egymáséi...

Forrás: Shutterstock

Reggel, amikor felkeltem, kellett pár perc, hogy felfogjam, mit is álmodtam. Ránéztem a jobbomon szuszogó vőlegényemre és megnyugodtam, mert annyira valóságos volt, ami történt, hogy egy pillanatig azt hittem, nem is álmodtam. Megnéztem a telefonom, konstatáltam, hogy szerda reggel van, megyek dolgozni, és az egész csak fikció volt. Mégis annyira valóságos...

Egész nap azon rágódtam, elmondjam-e a vőlegényemnek, mit álmodtam, és lelkiismeret-furdalásom volt. Tudom, elmebaj, hiszen ez „csak egy álom", de akkor is. Aztán jöttek a kérdések. Vajon azért álmodok ilyet Ádámmal, mert kívánom? Tudat alatt vonzódom hozzá? Vagy más pasira vágyom? Esetleg a kalandok hiányoznak az életemből? Utánaolvastam az álmos könyvben, ami röviden és tömören azt írta, hogy ez egyszerű szexuális vágyakozás, és mivel a legjobb barát igen csak tiltott személy, a tettem a bátorságot szimbolizálja.

A legfurcsább az a kettősség, hogy

  • miközben tudtam, hogy nem helyes amit csinálunk, megtettem, és ameddig nem ébredtem fel, élveztem is ezt a kis kalandot,
  • pedig a való életben eszembe se jutna megcsalni a vőlegényem, pláne nem a legjobb barátommal.

Végül nap végén vettem egy mély levegőt, és elmondtam a szerelmemnek, mit álmodtam. Őt nem viselte meg úgy az erotikus álmom, mint engem, és csak röhögött az egészen. Mindenesetre érdekes, miért álmodtam ilyet, miért pont a legjobb barátommal, és miért emlékszem minden egyes mozzanatra...

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.