Hajlakk kibeszélő frizura balzsam hajformázás
A nők szerencsések, hiszen kedvükre festhetik, vágathatják a hajukat, számtalan módon készíthetnek el maguknak különböző frizurákat, mégis egy bizonyos kor felett ezt inkább átokként éljük meg, mint áldásként. Én legalábbis abszolút.

Egyenes, vékonyszálú hajam van, nem is túl sok, de nem is nevezném kevésnek, amolyan középmezőnyös. Hosszú évek óta festem – a piszkos, semmilyen sötét szőkét ugyanis hamar életképtelennek éreztem a fejemen. Voltam már vörös, fekete, barna, szőke, ezek minden árnyalata, pár éve azonban színes hajjal élek. A kék a domináns, de van, hogy zöldesebb, időnként beleteszek rózsaszínt és lilát is. Egyszer daueroltattam csupán, akkor sikeresen odaégett a hajam.

Nem nehéz elképzelned gondolom, hogy a fürdőszobámban bizony keményen sorakoznak a balzsamok, pakolások, regenerálók. Egyszerűen képtelen vagyok azonban minden egyes hajmosáskor használni őket, a 3-4 napos alkalmak többsége ugyanis rapid sebességgel történik. Persze akkor se vagyok kint a vízből, ha fél órán át az argán olajos, mandulatejes, kaviár kivonatos pakolásban teszek-veszek a lakásban, majd leöblítve és megszárítva, egy kis hajvég ápoló olajjal megspékelve kapok egy babahaj puhaságú csodát. Egyrészt valamiért másnapra ez gyakorlatilag feloldódik az éterben, másrészt úgy lelapul, hogy kifejezetten élvezem a téli sapkás időszakot.

Mivel egyenes, nyilván folyamatosan göndörségre vágyom. Van 6 féle méretű és típusú hajcsavaróm, hajgöndörítőm, kreppelőm. A csavarók esetében kitapasztaltam, hogy csak akkor érhetek el eredményt, ha a törülköző száraz hajamat kora este becsavarom, majd másnap reggel, tonnányi hajlakkal rásegítve bontom ki. Ez egyrészt azt jelenti, hogy egész este úgy nézek ki, mint Szörnyella fiatalon, reggel pedig mint Szörnyella 80 évesen. Szerencsére találtam szivacsos, puha csavarókat, amik nagyban megkönnyítik az alvás menetét, de még így sem nevezném pihentetőnek.

Tehát szenvedek, parán nézek ki és mit kapok cserébe? Vagy annyira bongyorka leszek, mint egy íj nélküli puttó, vagy átfésülve úgy nézek ki, mint aki három napja nem fésülködött. Az már csak hab a tortán, hogy a legjobb esetben is délutánra újra egyenessé válik a hajam. Ám, ami a legdurvább, hogy mégis havonta legalább egyszer eljátszom ezt, és mindig abban bízom, hogy valami csoda folytán, most szuper lesz a végeredmény. Pedig sosem az!

Forrás: Shutterstock

Az esetek többségében, a félhosszú hajamnál nem vágyom sokra, csak egy kis dúsabb hatásra. Vettem hajtő emelőt, különböző márkájú és erősségű hajhabot, hajlakkot, kis és nagy körkefét, malacszőrös fésűt, hővédő spray-t, nyolcféle fokozattal és három különböző fejjel applikáló hajszárítót... és a végeredmény? Mondjuk tíz esetből ötször hozzávetőleg elégedetten távozom a fürdőszobából, háromszor csak vállrándítással elfogadom, amit látok, kétszer pedig annyira katasztrofális lesz a végeredmény, hogy újra megmosom.

Az imént említett öt eset se tart sokáig. Amikor elindulok otthonról, abban a tudatban suhanok az utcán és használom a tömegközlekedési eszközöket, hogy szuper a frizurám. Aztán beérek a munkahelyemre, beszállók a full tükrös liftbe és megállapítom, hogy „de legalább színes a hajam, az is valami".

Szóval én valahogy úgy érzem, a hajkencéket és formázókat nem nekem találták ki, vagy legalábbis nem az én hajamra, vagy én vagyok ennyire frizura inkompatibilis. A lényeg, hogy most még frufrut is vágattam, hiszen túl egyszerű volt az életem nélküle.

Nyitókép: Shutterstock.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.