Ruhaboltokban a ruhák a földön, emberek taposnak rajtuk, de senkinek nem jut eszébe felvenni. A szilveszteri tűzijáték maradványai még január közepén is ott hevernek az utcán, nejlonzacskók szállnak a széllel és még mindig sok kutyás gondolja úgy, hogyha az eb a belváros közepén, a járdán végzi a dolgát, az "jóvan az úgy".
Múltkor egy gyorsétteremben voltam, és képtelenség volt nem észrevenni a rengeteg otthagyott tálcát, tele az ebéd maradékával úgy, hogy körülbelül két méterre, ráadásul a kijárat mellett volt nem is egy, hanem kapásból két szemétgyűjtő. A mellettem ülő lány pedig leejtette a koszos szalvétáját, végignézte, ahogy lassan lehullik a földre, majd sóhajtott egyet, és visszafordult a burgeréhez.
Ezek az emberek úgy csinálnak, mintha az egész világ az ő saját szemetesük lenne. Nem kell felvenni a szemetet, ha kiesik a kezedből, majd jön a takarítónő vagy az utcaseprő, és megoldja, mert ez a dolga. Nem kell felszedni a kutyakakit, hiszen majd az arra sétáló emberek úgyis beletrappolnak, és széthordják pillanatok alatt. A kiürült palackot is gondolom túl nagy energia lenne a villamosról leszállva elvinni a megállóban lévő kukáig, sokkal egyszerűbb az ülésen hagyni, majd valaki más megoldja.
A mögöttes gondolatot nem értem. Az ilyen embereket vajon a szüleik nevelték ilyennek? Otthon is azt látták, hogy a nappalit térdig ellepi a mocsok, vagy ha valami már nem kell, csak átb*sszák a szomszéd kertjébe, foglalkozzon vele ő? Vagy azt hiszik, hogyha úgy tesznek, mintha nekik mindent szabad lenne, attól majd a más, nem szemetelő emberek fölött állnak? Vagy attól érzik, hogy érnek valamit, ha éppen az utcaseprő orra előtt dobják a földre a még égő csikket? Esetleg annyira buták, hogy bele se gondolnak abba, mennyire gusztustalan ez a viselkedés?
Szeretek Budapest utcáin sétálni. Ha az ember nem lefelé néz, és nem csak a lábát bámulja, hanem felemeli a fejét, rengeteg csodálatos dolgot lehet látni. Gyönyörű, régi épületek, hangulatos utcák, szép emberek, kellemes üzletek. Hegyek-dombok, este gyönyörű világítás... és szemét.
És lehet szidni a tömegközlekedést is, hogy mennyire mocskosak a járatok, de ezt első körben nem úgy kellene orvosolni, hogy mindenki kiposztolja és fennhangon magyarázza, hogy "a tömegközlekedés itthon undorító", hanem mondjuk nem kéne mindent eldobálni (természetesen akinek nem inge...).
Az eddigi legmegdöbbentőbb dolog, amit találtam egy villamoson, az egy őrlőfog volt. Teljes valójában, hosszú gyökérrel és mindennel, ami egy fog tartozéka. Az egyik ülés közepén ücsörgött és figyelte a gyanútlan, figyelmetlen utasokat, hátha valaki ráül és sokkot kap, esetleg elhányja magát.
Közben pedig azt sem gondolom reálisnak, hogy bármilyen takarító cégtől elvárható az, hogy azt a rengeteg mocskot, amit az emberek szinte hobbiból az utcákra termelnek, nyom nélkül el tudja takarítani. Nem, mert sokkal több a szemetelő ember, mint a takarító. Viszont az emberről nagyon sokat elárul az, hogy hogyan viselkedik az utcán, az étteremben, és azokkal az emberekkel, akik őt kiszolgálják vagy takarítanak utána.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.