Fú, te ezt eszed? Mi bajod van neked?

Velük beszélgetve jöttem rá, hogy a kajaszégyenítés szinte mindenkit elkísér, akinek tányérja tartalma eltér a környezetében megszokottól. Ahogy látom, a jelenségnek három nagy csoportja létezik:

A csodabogár attitűd: nahát, te TÉNYLEG ezt eszed?

Ha diétázol, esetleg bármilyen speciális étrendet követsz, valószínűleg nem idegen számodra az érzés, amikor köréd gyűlnek a kollégák, és csodabogárként vizsgálgatják tányérod tartalmát.

Esetleg élcelődnek is az ebédeddel, és kínálgatnak, hogy egyél az ő kajájukból - nem értik, hogy számodra az nem opció, és erre jó okod van. Akár az egészséged, akár a közérzeted, akár a sportteljesítményed, akár a lelki békéd függ ettől. Talán eleinte érdeklődőnek tűnnek, majd viccnek szánják a piszkálódást, de az egész mögött ott a másik ember személyes döntésének kétségbevonása, elutasítása.

A trollok, akik a "különcködést" nem tolerálják

Ők azok, akik kirohanásokat rendeznek a villamoson és a klaviatúra mögül, hogy mekkora baromság vegánnak lenni,és ökörség a paleo étrend is, gluténérzékenység pedig NINCS, hiszen "nagyanyáink is mindent megettek, mégis száz évig éltek, és semmi bajuk nem volt". Hogy esetleg egész nap ment a hasuk, és puffadtak, az részletkérdés.

Amúgy is csak a baj van velük a céges vacsorákon, az éttermekben, a családi összejöveteleken. Egyék csak ők is azt, amit mindenki más (leginkább azt, amit ő, a mindentudó troll), és "ne tolják az arcába" a "másságukat", intézzék az ilyet "otthon, négy fal között", de leginkább sehogy.

A térítők: "ébredj fel, ezzel csak megölöd magad!"

Nem különösebben érdeklődnek az iránt, mi van a tányérodon, mint a rád csodabogárként tekintők, de nem is néznek le, mint a trollok. Egyszerűen csak hosszú körmondatokkal, intelligenciájukat meghaladó retorikai fogásokkal igyekszenek rávenni arra, hogy mást (is) egyél, ébredj fel, térj meg (a húshoz, a krumplihoz, a tejhez, a számlálatlan kalóriabevitelhez - vagyis bármihez, ami az ő mindennapjainak része, tehát "normális" dolog).

Ez az attitűd akkor is problémás, ha történetesen egy nem kimondottan egészség fókuszú étrendet kritizál valaki, hanem mondjuk, egy mekifüggőt próbál jobb belátásra bírni. Köszönjük, majd ő tudja, mikor akar változtatni az étkezési szokásain, ha egyáltalán él benne ilyen vágy. Erőszakkal még senkit nem lehetett életmódváltásra bírni.

...és hogy mégis mi van emögött?

Mint sok más egyéb esetben, ez is a velünk született azonosulási vágyból fakad: akkor érezzük magunkat a leginkább biztonságban, ha a környezetünkben lévő emberek hozzánk hasonlóak, könnyen tudunk velük - a döntéseikkel, életmódjukkal - azonosulni. A másság, az általunk elfogadott normáktól való eltérés tudat alatt fenyegetést jelent, elvégre így - egy adott dologban, ami fontos számunkra - nem alkotunk egy halmazt, nem ugyanazt képviseljük.

Erre épül aztán az önigazolás is: ahogyan mi élünk, étkezünk, az azért mégiscsak "a helyes út". Vagy ha nem is az - mert mondjuk, napi öt kiló cukor és egy liter pálinka bizonyára aligha ideális étrend -, de legalábbis túlélhető, semmi bajunk nincs tőle. Szeretjük, ha döntéseinket a környezetünk igazolja, és ha ez nincs meg, ösztönös ellenállás alakul ki bennünk azok iránt, akik eltértek a normánktól.

Pedig a dolog egyszerű: ideje felismerni a kajaszégyenítés sötét valóságát és szembenézni azzal, hogy mindenki másképp érzi jól magát a bőrében, és mást jelent neki a leginkább kedvező étrend. Beszélgetni a kajáról lehet, és kell is, sőt: az információátadás is hasznos, de csodabogarat kiáltani, trollkodni vagy téríteni teljesen fölösleges, és - nem mellesleg - abszolút kontraproduktív is.

Nyitókép: Shuttertsock