Nővérkének öltözött sztriptíztáncosnővel csalt meg életem szerelme a saját szülinapján

Természetes volt, hogy mellettem van, hogy ott vagyok én is az oldalán, ám egyik nap, mikor hazaállított, láttam rajta, hogy valami megváltozott. Az arca nyúzott, szeme alatt táskák... és közölte, hogy sosem élt igazán.

Kapunyitási vagy kapuzárási vagy életközepi... valamilyen válságba került, már nem is emlékszem rá, mivel próbálta magyarázni, megindokolni azt, hogy elhagy és világgá megy. Szó szerint. Nem hagyott esélyt sem arra, hogy megbeszéljük, közölte a tényeket, melyeket csak elfogadni volt lehetőségem. Az egész olyan gyorsan történt, hogy napokon belül anyánál és apánál találtam magam, az exem pedig már úton volt, hogy megismerje önmagát. "Visszatérek" – ígérte öt évvel ezelőtt, de én azóta se láttam vagy hallottam felőle.

Nagyon mélyen voltam, a munkából is kimaradtam egy hétig, egyszerűen nem akartam emberek közé menni, nem akartam senkinek a szemébe nézni, hallgatni a sajnálkozásukat, vagy beszélni a történtekről. Egy hétig ismét védtelen gyereknek akartam érezni magamat, akiről a szülei gondoskodnak. Nem érdekelt, hogy huszonöt voltam, nem érdekelt semmi. És ekkor, tényleg a gödör legmélyén állva láttam meg Szabit, gyerekkori szomszédjaink egyetlen, Budapestre szakadt fiát, aki hazatért a szülői házhoz.

Rózsika néni – Szabi anyukája – meghalt, ez hozta vissza Kecskemétre, ám még a nagy szomorúság közepette sem feledkezett el anyáról és apáról, a szüleimről, akik egykoron sokat vigyáztak rá. Egyidősek vagyunk, elvileg rengeteg játszottunk együtt gyerekként, de én se Szabira, se az állítólag együtt töltött időre nem emlékeztem. Próbáltam előtúrni az emlékeket, de annyira zavaros volt az elmém, annyira eltompított mindent a szakítás, hogy csoda, hogy magamat megismertem a tükörben.

Tudom, erős túlzás, de a gyász összehozott minket Szabival. Nem lehet egy szinten említeni egy anya elvesztését egy szakítással, de ugyanazt éreztem, mint ő. Űrt, szívet tépő, múlni nem akaró fájdalmat, a könnyeim már elapadtak, annyit sírtam és Szabi volt az első és egyetlen, aki előtt őszintén fel tudtam tárni az érzéseimet. Alig pár napot töltött Kecskeméten, de a végén együtt jöttünk vissza a fővárosba, és mire észbe kaptam, már összeköltöztünk.

Ennek öt éve, most pedig mindketten harmincévesek vagyunk, pontosabban én még csak leszek, Szabi viszont már átlépte a harmadik x-et, elhagyta a húszasok táborát és tagadhatatlanul és visszafordíthatatlanul felnőtté vált. Úgy gondoltam, ezt méltó módon kell megünnepelni és olyan emlékezetessé akartam tenni számára azt a napot, hogy sose felejtse el. Nos, sikerült...

Az egyik haverja lakására szerveztük a bulit, és azért nem a miénkbe, mert ott valami egészen különlegessel készültem meglepni Szabit. Már kora délután szétszórtam a rózsaszirmokat az ágyon, bekészítettem az ehető fehérneműt a fürdőbe, hogy ha hazaérünk, gyorsan magamra tudjam kapni, megvettem a kedvenc pezsgőjét és azt a szextársast, amelyről annyi videót láttunk a TikTokon. Felejthetetlen estével akartam megajándékozni, amikor minden szinten kényeztetem őt.

Szándékosan nem ittam sokat, tudtam, hogy mi vár még ránk az este további részében, nem üthettem ki magam, Szabit azonban úgy itatták a többiek, mintha egyszerre kellene bepótolnia az elmúlt harminc év összes kihagyott kocsmázását. Az este csúcspontján, úgy tíz óra körül kopogtattak az ajtón, és mindenki biztosra vette, hogy a szomszédoknak lett elege a hangos zenéből, a dübörgésből, ám a küszöböt nem egy pongyolába bújt lépcsőházbeli, hanem egy nővérkeruhába öltözött dögös szépség lépte át.

Tomi bejött a szobába és "Boldog születésnapot, Szabikám!" felkiáltással bevezette a sztriptíztáncost, a fiúk pedig hangos füttykoncerttel köszöntötték a nővérkét, aki rögtön kezelésbe is vette az ünnepeltet. Szabi elvörösödött, kérdő tekintettel rám nézett, én pedig bólintottam, hogy élvezd csak nyugodtan, hiszen Tomival együtt szerveztük le a táncosnőt. A szoba közepére húzott székre ültették Szabit, a vörös szépség pedig izgatóan megmérte a vérnyomását, szinte minden orvosi eszközt végignyalt (úgymond sterilizált) használat előtt és láttam, ahogy Szabi haverjai csorgatják rá a nyálukat. Való igaz, baromi jól csinálta a dolgát a csaj.

A show tíz percig tartott, melynek végén Szabi odajött hozzám, megcsókolt, éreztem ahogy lüktet a teste, teljesen kimelegedett, a haverjai pedig közben megrohamozták a táncosnőt, hogy ők is rosszul vannak, vizsgálja meg őket a nővérke. Egészen éjfélig folyt tovább a buli, addigra már eléggé szellős lett a korábban zsúfolt lakás, már csak pár haverja volt ott, ők is kidőlve feküdtek a kanapén, a fotelban vagy támasztották az ajtófélfát. Finoman megérintettem Szabi karját, hogy ideje indulni.

Gyorsan elszaladt a mosdóba, én pedig nekiláttam pakolászni. Összeszedtem néhány üres üveget, rágcsás zacskókat, kiürítettem a hamutálat és a poharak egy részét betettem a mosogatógépbe. Szinte belefeledkeztem a takarításba, amikor Tomi bebotorkált a konyhába, és mondta, hagyjam csak, majd holnap ő meg a barátnője elpakolnak mindent. Belőlem már kiment az alkohol, a nyolc körül megivott pár pohár bort amúgy se éreztem, azóta pedig kijózanodtam. Megöleltem Tomit, megköszöntem, hogy ilyen jó barátja Szabinak és elindultam a nappali felé a szerelmemért.

Szabit azonban sehol se láttam. Kerestem a hálóban, visszamentem a konyhába, még a lépcsőházba is kinéztem, lepillantottam a lépcsőfordulón, benyitottam az emeletünkön álló liftbe, de nem volt sehol. Amikor visszaléptem a lakásba, Tomi jött velem szembe és egyszerre hallottuk meg a semmivel össze sem téveszthető hangokat a fürdőszobából. Tomi feltépte az ajtót és bent megláttuk, ahogy Szabi ott áll a mosógépnél, a nyaka köré font karokkal pedig ott lóg rajta a táncosnő.

Két nappal később ugyanott voltam, ahol majdnem napra pontosan öt évvel ezelőtt. Kecskeméten, a szüleim házában, a gyerekkori szobámban, ahol semmi sem változott és ami olyan biztonságos menedék, mint az anyaméh volt egykoron.

Erika történetét Ághy Melinda jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock