Ilike néni sosem látta a tengert, és nem is vágyott rá

Ilike néni sosem látta a tengert és nem is vágyott rá. Ő még egy más kor szülötte volt, akinek az élete csendesen, nyugodtan folydogált, hatalmas álmok és világmegváltó tervek nélkül.

Kamaszként kertvárosban éltem a szüleimmel és lakott az utcánkban egy néni, akivel szinte minden nap találkoztam. Én siettem az iskolába reggel vagy éppen komótosan ballagtam hazafelé délután, ő pedig gazolta a kis előkertjét, kapálta a veteményest vagy néha csak üldögélt a házfalhoz húzott kispadon.Ő volt Ilike néni. Nem tudom, hány éves lehetett, de az arcát már mély barázdák szántották, a kezét pedig foltosra csókolta az idő. Ilike nénit sosem láttam nadrágban vagy fejkendő nélkül, számára így volt illendő. Sokszor kérdezte is tőlem, miért járok állandóan farmerban – mennyivel csinosabb, amikor szoknyát húzok. Szerettem Ilike nénit. Néha, amikor délután sétáltam el előtte, beszédbe elegyedtünk – volt, hogy mellé ültem a kispadra és csak élveztük a napsütést csendben, míg máskor történeteket mesélt.

Gyere, lyányom!

Emlékszem, egy késő nyári délután hazafelé bandukoltam, amikor Ilike nénivel ismét összetalálkoztunk.

- Csókolom, Ilike néni – köszöntem neki. - Hogy tetszik lenni?

- Szervusz. Jól vagyok. Most sült ki az almás pite. Gyere, lyányom, egyél belőle egy falatot.

Egy ilyen invitálásnak nem lehetett nemet mondani, így beléptem a kertkapun, leültem a kispadra, ő meg beporoszkált a nyári konyhába és hozta a süteményt.

- Vigyázz, még meleg – intett és mosolya nyomán ezernyi ránca szinte táncolt az arcán.

Forrás: Shutterstock

Ezen a délutánon sokáig időztem nála. Beszédes kedvében találtam, vidáman mesélt. Mesélt a gyerekkoráról, amit vidéken töltött. A nyolc testvéréről, akikkel számos vicces helyzetet átélt. Mesélt a férjről, akit kislánykorától ismert, akihez 18 évesen ment feleségül és aki már húsz éve meghalt. Mesélt a lányáról, aki külföldön él. Csak mesélt és mesélt.

- Már szinte idegen számomra ez a világ – sóhajtott egyszer csak. - Itt már minden más. Más, mint amikor fiatal voltam, más, mint amikor asszony. Most már csak egy vénség vagyok, aki itt ragadt a múltból. És aki nem érti, mi zajlik körülötte.

Lesimította a szoknyáját és megigazította a kendőjét.

- Mifelénk, vidéken más volt a világ. Nem volt mozi, meg diszkó, tévé... Az életünk arról szólt, hogy megéljünk, gazdálkodjunk, de persze akadt akkor is, ott is mulatság. Például a kukoricatörés, a tollfosztás, a szüreti mulatság, a körmenetek. Összeültünk és beszélgettünk a lányokkal, asszonyokkal a faluban, miközben járt a kezünk. Máskor meg táncoltunk a legényekkel. De jó is volt.Egyszerű életet éltünk, egyszerű álmokkal. Nem hajkurásztuk azt, ami elérhetetlen. Én például sosem láttam a tengert. De nem is vágyakoztam utána. Bőven elég volt nekem nyaranta a patak, ahova a korombeli hajadonokkal lementünk fürdeni. Pendelyre vetkőztünk, úgy mártóztunk meg a vízben– ennél pőrébben mutatkozni illetlenség lett volna még egymás előtt is. Nem volt akkoriban nekünk fürdőruhánk... Volt azonban keményített alsószoknyás ünneplőnk, pántlika a hajunkba, lopott csók a szalmakazal takarásában... na de erről sem illett beszélni. Nem úgy, mint ma... Ej, de más világ volt, főleg, míg vidéken éltem. Más volt, szép volt, rég volt.

Néztem Ilike néni fekete gombszemét, a sok-sok év alatt csíkká fogyott, aprócska ajkát, még mindig finom vonalú orrát és próbáltam elképzelni őt vidáman kacagó és a patakban fürdő lányként, fiatalasszonyként, abban az időben, amikor még minden lassú volt, nyugodt és végtelenül egyszerű.

 

 Nyitókép: Shutterstock

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ezek is érdekelhetnek