Egy 50 éves nő találhat új szerelmet, vagy írja le magát?

Utolsókat rúgta a nyár. Nézte a távoli fák zöldjét a teraszról, és hirtelen könny futott a szemébe a tudattól, hogy hamarosan vége. Hideg lesz és szürkeség. Ki fogja bírni?

Nyelt egyet, hogy visszafojtsa a kitörő sírást. Legbelül tudta, hogy ez nem a nyárról szól. Az életével kéne kezdenie valamit. A házasságával, amit sokáig magától értetődően megvétózhatatlannak érzett. Akkor is, ha néha sírt, magányos volt, vagy megalázott.

A férje jó ember - mindenki ezt mondta róla. Ő is. Nem hazudott, Áron mindent megtett a családért. Két kezével építette fel a házat, rengeteget dolgoztak mindketten. Három gyereket neveltek, és a férfi is foglalkozott velük, már amikor otthon volt. Nem csalta meg, nem emelt rá kezet. De nyomasztó árnyékot vetett a kapcsolatukra az állandó szarkazmus.

Ha a férjével volt, ostoba kislánynak érezte magát. Valahogy soha semmi nem volt jó. Pedig neki volt magasabb iskolai végzettsége, ám a férfi hatalmas önbizalmát ez sem tudta elvenni. A nők ügyetlenek és megbízhatatlanok. Kellenek az élethez, de irányítani kell őket, hangsúlyozni a hibáikat - Áron ebben nőtt fel, nem tudott másmilyen lenni. Egymást közt és mások előtt sem...  

Eszébe jutott pár fájdalmas emlék, de aztán összerezzent - a kerítés előtt kamaszok vonultak el, hangos, önfeledt nevetéssel. Ez jó volt. Pár pillanatra megnyugodott, majd borzongás töltötte el. Legszívesebben odament volna hozzájuk, hogy elmondja: sose felejtsék el, milyen erősek és értékesek! Minden fiúnak és lánynak tudnia kéne, hogy a vágyaiknak, gondolataiknak, szavaiknak súlya van.

Ő sokáig nem tudta. Születésétől fogva belenevelték, hogy másodrangú, elnyomható, aki csak szófogadással nyerhet szeretetet. Talán ezért nem menekült el már az első gúnyos poén után Árontól. Megszokta a lekezelést - szinte fel sem tűnt, hogy csak az arca változott a gúnyt és elnyomást gyakorló hatalomnak. Szerette őt a férfi, csak azt nem tudta, hogy nem JÓL. Rosszul is lehet szeretni... Sajnos súlyos évtizedekbe telt, mire erre rájött.

Ha a férjének nincs a balesete, ami fél évre kórházba kényszeríti, talán még most is ugyanaz a nő lenne. De az élet másképp döntött. Kivonta a férfit a forgalomból, őt pedig megoldásra váró feladatok halmazával látta el. A jól menő családi vállalkozást kellett átvennie a saját munkája mellett, ha nem akarta, hogy tönkremenjenek. Rettegett, hogy mindent elront.

 

Éjjelenként telebőgte a párnáját, de nem volt választása. És láss csodát, minden működött. Egyik gondot oldotta meg a másik után, és lassan érezni kezdte az erejét. Rájött, hogy jól csinálja, amit csinál. Hogy nem butább, nem ügyetlenebb, nem gyengébb senkinél. Sőt...  

Reggelente csodálkozva nézte a nőt a tükörben, akit eddig egyáltalán nem ismert. És ámulva vette észre a férfiak rajta felejtett tekintetét. Eddig fel sem tűnt, hogy másoknak is tetszik. Olyanoknak, akik szerint a nő nem másodrangú, nem bénább a pasiknál. Mire Áron visszajött, levetkőzte az összes bizonytalanságát. Végre valósan látott mindent, hát rájött: a házassága, amit annyi éven át őrzött, semmit sem ér.

Most ott ült, és gondolkodott. Ötven éves lesz. Késői már ez az ébredés. Éljen tovább, ahogy annyi éven át, hiszen úgyis mindegy már? Vagy rúgjon fel mindent és lépjen ki a nagyvilágba? Talál még olyan férfit, akivel megélheti az egyenrangú kapcsolat szépségét?

Nem tudta. Csak azt érezte, hogy tartozik magának. Nézte a távoli fák zöldjét a teraszról, és hirtelen könny futott a szemébe a tudattól, hogy hamarosan vége. Új élet, új világ vár rá - és a kockázat, hogy talán örökre egyedül marad. De akkor is meg kell próbálnia. Áron mindjárt hazaér a munkából. El fogja mondani neki, hogy válni akar...


Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek