Nem elég, ha a párod szeret, kell, hogy hűséges is legyen?

Nagymama és nagypapa 60 éve boldogan, szeretetteljesen és hűségesen él... Egymás kezét fogó meztelen idős pár együtt ugrik a vízbe... Öreg néni és bácsi ülnek esőben egy padon, és a bácsi a néni feje fölé tartja az esernyőt...

Ezek az idilli képek, amikre a mai világban már csak felsóhajtunk, és azonnal arra gondolunk, hogy nekünk ilyen már nem lesz soha...

Igen ám, de ki tudja pontosan, mi minden történt nagyiékkal a húszas éveikben? Ki tudja, hogy az a néni és bácsi ki más előtt volt még meztelen, vagy csak nemrég szegődtek egymás mellé?

Miért idealizáljuk a szerelmet úgy, hogy azonnal összekötjük a testi hűséggel is? Miért kell a jó párkapcsolatnak azonnal magával vonnia a monogámiát is?  

Ha biológiailag keressük a magyarázatot, nem fogjuk megtalálni. A hűség ugyanis kizárólag a modern világ szüleménye. Szinte teljesen kizárt, hogy a vadászó-gyűjtögető életmódban, amikor az emberek minden forrásukat megosztották egymással, sőt, a gyermekeiket is közösen nevelték, pont a szexuális partnereiket sajátították volna ki.

A szerelem idealizációja később kezdődött. Azonban, ha belegondolunk, ma is egy cseréről van szó. A nő a szerelmet és az otthont nyújtja a férjének, gyereket szül neki, a férfi pedig cserébe előteremti az erőforrásokat, melyek a biztonságot jelentik a család egésze számára.

A hűség pedig egy amolyan ígéret, hogy ezek az erőforrások ebben a környezetben maradnak, és a férfi nem gondoskodik más nőről - pláne annak gyermekéről -, csak a szíve választottjáról.  

Forrás: Shutterstock

Nagyon jó példát mesélt egy barátnőm, aki teljesen nyitott kapcsolatban él a szerelmével. Mindketten randiznak másokkal is, és nem is rejtik ezt véka alá - ahogy a külső fél előtt a meglévő kapcsolatukat sem. Egy randi appon a fiú összeakadt egy lánnyal, elhívta találkozni. Ez teljesen rendben volt számára, akkor is, ha látható volt minden felületen, hogy a fiúnak van barátnője. Azonban, amikor a srác megírta, hogy előbb megkérdezi kedvesét, áldását adja-e a találkozóra, a lány visszalépett. Ugyanis úgy már nem tetszett neki a helyzet, hogy a fiú barátnője is tud róla.

Summázva tehát, amíg titokban működik a dolog, és megvan annak a lehetősége, hogy elcsábítsa jelenlegi partnerétől, addig rendben van "másodiknak lenni", de amint ez már nem titok, és vállalni kellene a "B nő" szerepét, akkor már nem annyira tetszetős. Hát ilyenek vagyunk mi, nők... Soha nem megyünk bele egy viszonyba csak azért, hogy valaki szexuális partnerei legyünk, mi bizony mindent akarunk. A férfi pedig attól, hogy félrelép, egyáltalán nem biztos, hogy bármit is akar a másiktól.

Sok kapcsolat ér véget egy félrelépéssel. De tényleg lehet tíz-húsz év boldogság a kukába dobva egyetlen aktus vagy egy néhány hetes viszony miatt? Valóban semmivé kell, hogy váljon minden, amit két ember közösen felépített, csak azért, mert az egyik megingott?

Gondoljunk bele, hogy egy pár hetes randizás alatt is mekkora hullámokat élünk meg, hogy tetszik, mégsem tetszik, ez vagy az a tette idegesít, de a másik meg mindenért kárpótol... Hogyan várható el akkor öt-tíz év alatt konstans ugyanaz a vágy, ugyanaz az érdeklődés és szerelem?

Durván és sarkosan hangzik ez így, és persze nem is mindenki tudja megemészteni. Talán ezért is vagyunk annyian boldogtalanok. A legfontosabb mégis azt hiszem, az, hogy mindenki a saját határait ismerje meg.A saját szerelmével a saját szabályait állítsa fel, és semmiképpen ne a társadalmi nyomás hatására alakítsa a kapcsolatát így vagy úgy. Meg persze ne is a másik befolyására, mert csak önmagunk teljes ismerete és megbecsülése mellett tudunk harmonikus társas kapcsolatot fenntartani.

Angyal Ani

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek