A túlsúly nem mindig döntés kérdése, a bunkóság viszont igen!

A napokban egy ismerősöm hívott telefonon, hogy ráérek-e találkozni vele. Angéla - nevezzük így - ápolt, szép arcú, 38 éves nő. Megkért, hogy írjam meg a történetét, hátha elgondolkodtat vele néhány embert....

"20 évesen vékony, csinos lány voltam, egy betegség miatt azonban folyamatos hormonszedésre ítéltek az orvosok. Eleinte mértékkel, majd egyre durvábban ugrottak fel rám a kilók. A harmadik X-et már 80 kilósan ünnepeltem, ami a 167 centimhez nem volt túl előnyös, mégis rám talált a szerelem. Ákos imádta, hogy van rajtam mit fogni, úgy tetszettem neki, ahogy vagyok. Összeházasodtunk, és két gyermekünk született.

Boldogok voltunk, a második kicsi érkezése után mégis rémálommá vált az életem. Emelni kellett a hormonadagomon, és más olyan gyógyszert is kaptam, aminek a mellékhatása további hízáshoz vezetett.Jelenleg 102 kiló vagyok, pedig egészségesen étkezem, és rendszeresen végzem az orvos által előírt tornát. Egyszerűen a szervezetem így reagálja le a kezeléseket. Ákos így is szeret - szerencsére neki több vagyok egy szimpla testnél -, az idegenek reakciói azonban elkeserítenek.

Szinte nincs olyan nap, mikor ne kapnék gunyoros, időnként alpári megjegyzéseket. A férjem késő estig dolgozik, így én vásárolok be a családnak, és mivel a beteg anyósomékra is én főzök, mindenből nagyobb mennyiséget veszek. Legutóbb egy ötven év körüli férfi szólt be nekem a húsos pultnál: "Ne csodálkozzon rajta, hogy dagadt, ha ilyen adagokat zabál!" Annyira rosszul esett, hogy válaszolni sem tudtam, a sorban állók pedig, ahelyett, hogy rászóltak volna a férfira, inkább helyeseltek.

Forrás: Shutterstock / arrowsmith2/Arrowsmith2

Sokan képesek hangosan röhögve pacalnak, tehénnek nevezni, mások csak vigyorogva összesúgnak, miközben végigmérnek. Mindig erős nő voltam, mégis, az utóbbi időben rájöttem, hogy félek. Félek boltba menni, félek felszállni a villamosra, kerülöm a tömeget.

Régen imádtam új embereket megismerni. Most olyan vagyok, mint egy kóbor kutya - ha idegennel kell beszélnem, rettegve fürkészem a tekintetét: vajon emberségesen viszonyul majd a túlsúlyomhoz, vagy meg fog alázni?  

Nem értem, egyes embereknek miért okoz örömet, ha beszólnak, kigúnyolnak. A legrosszabb, ha akkor történik ilyen, mikor a gyerekeimmel vagyok. A nagyobbik lányom öt éves, ő már észreveszi és megérti a megjegyzéseket. Két napja a postán voltunk, ahol meghallotta egy "kedves" házaspár rám vonatkozó szavait, és sírásra álló szájjal rájuk kiabált: "Az én anyukám nem víziló!" Azt hittem, megszakad a szívem.

Senki nem érdemli meg, hogy a kövérsége miatt megalázzák, még akkor sem, ha nem betegség, hanem helytelen táplálkozás vagy öröklött hajlam miatt hízik el. Valamennyien emberek vagyunk, ezt sosem szabadna elfeledni. Mindenkinek más a hibája, senki nem tökéletes."

Nyitókép: Shutterstock