Hogyan költözz össze úgy, hogy utána ne gondolj egyből a szakításra?

magazin kibeszélő beszélgetés összeköltözés szakítás válság
Az összeköltözéssel kapcsolatos döntés alapos megfontolást igényel. Mindkettőtöknek tisztában kell lennie azzal, hogy egyéni, önálló emberként mit vártok el a másiktól, és mik az igényeitek, amit pedig sose felejtsetek el, hogy ne társadalmi elvárások miatt bútorozzatok össze.

A közösségi médiából csak úgy áradnak a romantikus szerelmek, amelyek kifelé tökéletesek, belül pedig rohadnak. Ezzel pedig az a baj, hogy fals képet adnak a követőiknek, akik azt hiszik ez a természetes. A mérce pedig olyan magasra van állítva, hogy egyre többen keresik a „tökéletes" partnert és a „tökéletes" kapcsolatot, végül pedig csúnyán kudarcot vallanak. Sokak számára az első nagyobb válság akkor jön el, amikor összeköltözésre kerül sor.

Arra szerintem egyáltalán nincs kőbevésett szabály, hogy mikor érdemes összeköltözni, hiszen mások vagyunk, más kapcsolatokban élünk. Előfordulhat, hogy egy lejárt albérleti szerződés sodor arra az útra, hogy megtegyétek a következő lépést és összeköltözzetek. Lehet, hogy már évek óta próbálkoztok megteremteni a lehetőségeket és az is előfordulhat, hogy a megismerkedésetek után egy hónappal már együtt éltek. Erre tényleg nincs recept, mindenkinél máshogy működik, hallgassatok a megérzéseitekre!

Egy dolgot viszont ne felejtsétek el: lakva ismerszik meg az ember! Mielőtt megtennétek ezt a fontos lépést, üljetek le és beszéljétek át, hova is tart a közös életetek, mit szeretnétek a másiktól, milyen egyéni terveitek, céljaitok vannak, a lényeg az, hogy beszéljetek! Mert a költözés egy feszültségekkel teli időszak lesz.

Kerüljenek szóba az anyagiak is! Tudom nem szeretünk róla beszélni, de néha muszáj, ez a fő konfliktusforrás a kapcsolatokban. Egyszerűbb lesz, ha előre lefixáljátok, hogy fizetitek a rezsit, a lakbért, ki vásárol be és mi történik akkor, ha valami egyéb váratlan kiadásra kerül sor.
Legyen téma a házimunka is! Ki és mit szeret csinálni, vagy épp mit nem, egyszer úgyis kibukik, hogy miért nem vagy oda, előzd meg a konfliktust és mondd el. Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy szerethető maradj, de mindenképpen légy őszinte a pároddal és vállald a felelősséget, ha gyengeségeidről és furcsaságaidról van szó.

Forrás: Shutterstock

Mesélj arról, mit jelent számodra az idő és a tér. Hozzatok létre saját sarkot, kuckót a lakásba, ahová el tudtok vonulni, ha magányra vágytok. Ebből következik, hogy az összeköltözéssel nem kell mostantól az életeteket is végérvényesen összekötni! Tartsátok meg a saját kis szokásaitokat, rituálétokat, menjetek barátokkal találkozni, tudjatok kikapcsolni egyedül is. Hagyjatok egymásnak teret és tartsátok meg a saját személyiségeiteket.

Ne legyen az együttélés következménye, hogy elfelejtetek randizni. Adjátok meg a módját, hogy egy közös vacsorával vagy mozival felpezsdítitek a kapcsolatotokat. Ne felejtsetek el kedveskedni egymásnak, nincs is annál jobb érzés, ha épp egy csokor virággal vagy desszerttel meglepitek a másikat. Garantált lesz az öröm és a mosoly a párod arcán.

A legfontosabb pedig, hogy adjatok magatoknak időt és legyetek egymással türelmesek, ha pedig bármi probléma van próbáljátok megbeszélni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.