Katasztrófa vagyok a konyhában: rendetlenséget és kávét tudok csinálni

Azt mondják, bárminek lehetünk a szakértői, ha elég időt fordítunk az adott tevékenységre. Biztos így van, de ember legyen a talpán az, aki mindenféle sikerélmény nélkül képes az ezredik próbálkozás után is tovább küzdeni. A magam részéről én úgy látom, elértem a korlátaimat, már ami a főzést illeti. Ehhez is kell ugyanis a gyakorláson kívül érzék, ami belőlem abszolút hiányzik. De úgy döntöttem, ha nem lehet úgy, ahogy szeretném, akkor szeretem úgy, ahogy lehet: ehetően. Semmi ínycsiklandozó, durva, brutál ízek, nincs meg a savak és a textúrák harmóniája, nem tálalok éttermi szinten és nem terítek úgy, ahogy egy Michelin-csillagos étteremben szokás. Ehelyett inkább túl sós van, íztelen, égett, vagy égett és fagyott egyszerre, ami azért nem kis teljesítmény...

Nem volt ez mindig így

Egészen addig a pillanatig hittem azt, elfogatható a konyhai ténykedésem, amíg az orvosom le nem tiltott a tejtermékekről. Ugyanis szinte minden finomabb egy kis sajttal, tejföllel, tejszínnel, és rá kellett jönnöm, hogy az én erőm ezekben rejlett. Mivel a vegán helyettesítő termékek nem nyerték el a tetszésemet, a krémes, lágy ízekről és állagokról le kellett mondanom. Persze nem csak nekem, hanem annak is, akit arra kárhoztatott a sors, hogy az én főztömből kelljen ennie. Sokaknak a szeretetük kifejezése az, ha ételt készítenek valakinek, én meg, ha szeretek valakit, akkor inkább nem főzöm neki... Mondjuk magamat is szeretem, de magamnak kénytelen vagyok.

Ha azt hinnéd, az érdeklődés hiányzik

Annak ellenére, hogy amit látok, megvalósítani sosem sikerül, szenvedélyesen szeretem nézni a főzőműsorokat. Ezért aztán elméleti szakácsnak neveztem ki magam, mert pontosan tudom, hogyan kellene elkészíteni bizonyos fogásokat, csak az elméletet sosem sikerül átültetni a gyakorlatba. És arra is rájöttem, hogy kifejezetten élvezem azokat a könyveket, amikben sütnek és főznek, és minél részletesebb, annál jobb. Megnyugtatja a lelkem, a testemnek viszont ebből nem sok haszna származik...

Attól, hogy rossz, még lehet legendás

Ez a hiányosságom ha mást, nem, legalább remek szórakozást nyújt másoknak, persze csak addig, amíg nem megkóstolniuk kell az adott ételt, csak meghallgatniuk, hogyan nem készült el. Az elmúlt években a tudásom hiánya sok legendás történetet szült, ahogy legendává váltak a legbizarrabb, vagy a legegyszerűbb, mégis sikeresen elrontott ételek. Így született meg a konyhámban a kolbászos rizs, ami egy sietős reggel végeredménye lett, mert valami ebédet vinni kellett, és az én kamrámban – ami nincs -, nem található mindig fürjtojás, mint Stahl Judittéban. Ebből a két hozzávalóból viszont kihoztam a maximumot... Ez a fogás pedig azóta is emlegetett a barátaim körében, főként ha nekik – akik tudnak – éppen nincs kedvük főzni: „Nem baj, legfeljebb eszünk kolbászos rizst."