Mindig eltörik valami - pohár, tányér, mécses... Veled kapcsolatban sokszor megtörtem én is, sokszor éreztem úgy, hogy torkomra forrtak a szavak. Bent rekedtek egy eldugott zugban, valahol a sötétben, ahol te is rejtegeted magad. Ahol egyedül bolyongsz, ahova nem engedsz belátást, ahova nem lehet utánad menni.
Ha nekem kéne listát írnom a törékeny dolgokról, hasonló felsorolást alkotnék, mint Picoult. Törékeny a pillangószárny, az üveg, a porcelán, de leginkább a bizalom. Elsőre biztos nem jutna eszembe téged is lajstrom alá venni. Főleg nem annak ismeretében, hogy egy izmokkal teli, erős férfi testet birtokolsz, így bizonyára erős vagy és a legkevésbé sem törékeny - vagy mégsem.
Ha az utolsó beszélgetésünkre gondolok és elképzelem magunkat, ahogy üvegpohárral a kezünkben ücsörgünk a kanapén, óhatatlan mosoly lopakodik az arcomra. Amikor őszinteségre került - volna - sor, nálad nem tört meg a jég, de hajszálrepedés keletkezett az addig fesztelen társalgásunkon. Rájöttem, hogy a törékenység nem a termetünkön vagy a súlyunkon múlik, egy izomkolosszus is lehet törékeny, ahogy egy pillekönnyű, védtelen ember is megacélozhatja magát.
Amíg én leplezetlen őszinteséggel vallottam arról, ki vagyok valójában és mire vágyom, addig te önként bevonultál a hallgatás börtönébe, és a távolságtartással engem büntettél. Makacsul bereteszelted az ajtót, hogy a küszöb alatt se jusson át semmi. De leginkább, senki - vagyis én ne...
Pimasz védőburkot választottál, meg kell hagyni! Ha bástyával védekeznél, nem látnék tovább az orromnál, így viszont látlak, hallak a rácson át, valameddig meg is közelíthetlek, de soha meg nem érinthetlek. A tested talán igen, de a lelked sohasem. Nincs ennél kegyetlenebb. A "majdnem" illúziója, a "csak egy karnyújtás" árnyéka.
Bárcsak birtokolnám az erőt, ami felfeszíti a lakatot. De az acél hajlik, meg nem törik, te pedig nem adod könnyen magad. Nem fogsz beengedni a lelked legrejtettebb zugába, ahol a törékeny titkok rejtőznek.
Nem szeretnéd szélesre tárni az ajtókat, hogy meleg napfény töltse meg a kihűlt szobákat? Talán nem ismered, milyen nem fázni. Nem ismered, mert sosem engedted meg magadnak, hogy ilyen módon kitárulkozz. Ám a görcsös önvédelem keményvonalas embert faragott belőled, érinthetetlen, magányos farkassá változtatott.
Itt vagyok (lennék), hogy segítsek. Azt mondod, te is akarod, mégsem engeded. De hogy segítsek, ha ellököd a kezem? "Sehogy, inkább felejtsd el" - mondaná a környezetem, de hogy felejtselek el, ha nem úgy tolsz félre, hogy ne akarjak újra próbálkozni? Dühös vagyok, de valahol megértelek.
Hasonlítunk. Ha a szemedbe nézek, olyan, mintha a tükörképem bámulna vissza. Egyek vagyunk, de mégsem. Én megengedtem neked, hogy belepillants a kártyáimba, de te nem mersz kockáztatni. Így viszont én kockáztatok egyedül, hiszen te ismered a titkom, cserébe mégsem ajándékozol meg a bizalmaddal.
Márai Sándor szerint: "A legtöbb ember gyáva a szeretethez. Gyáva, a szó titkos és aljas értelmében: azt hiszi, hogy a szeretet gyöngeség."
Kemény a burok, amivel körülvetted magad, de ugye, egyszer megengeded valakinek, hogy áttörje? Ennél többet nem kívánok neked. Mert akkor kezdődik majd a riasztó kaland, amit boldogságnak keresztelt a köznyelv, és amit meg kell tapasztalnod ahhoz, hogy egészséges ember legyél.
Aurora Elain
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.