Boldog leszek, ha beledöglök is!

Egyik nap éppen a belső béke megteremtésén fáradoztam - és arra a megállapításra jutottam, hogy simán meg lehet csinálni. Békésen mosolyogva hátradőltem a munkahelyi székben, és elhatároztam: én most bizony boldog leszek - juszt is!

Egész jól sikerült tartanom ezt a szintet teljes öt percen át - amikor is jelzett a mobilom, hogy e-mailem érkezett. Gondoltam, csak valami tuti hír lehet. Icipicit csalódtam, amikor láttam, hogy a telefonszolgáltatóm küldte a szokásos havi számlát. Akkor viszont már a boldogságfaktor-mutatóm is kilengett egy csöppet, amikor megláttam az összeget. Nyilván minden büszke mobiltulajdonos átélte már a pillanatot, amikor az előfizetésben rögzített összeget várja, de a valóságban sokkal többet kell fizetnie. Sebaj! Átutaláskor kicsit szívom majd a fogam, de utána visszabillen a lelki harmóniám.

Még mindig boldog vagyok. Pedig a főnöknőm megkért, hogy szombaton is tartsam a frontot, mert sokan lesznek szabin. Mindegy, akkor mégsem szólok neki, hogy én is ki akartam venni a napot. Persze, egy szombati munkanap nem állhat a flow élmény útjába: kiegyensúlyozottságom rendíthetetlen. Mivel éppen keresett a férjem telón, gondoltam, rá is átragasztom ezt az érzést. Picit megszeppenve hallgattam, amikor a jól ismert baritonba enyhe bosszús felhang vegyült: "Kész a kocsi. Alig hetvenezer volt..."

"Khm! Kedves harmónia! Miért nem kedvelsz te engem?!" - gondoltam volna, ha nem lettem volna idegileg annyira kisimult. Így csak legyintett egyet bennem a gonosz manó, és gúnyosan mosolyogva elfordult - ezért is tudtam a férjemnek mindenféle biztató, pozitív dolgot mondani.

Amikor letettem a mobilt, visszaigazítottam arcomra a kiegyensúlyozott mosolyt. Nem is értettem, miért kérdezi az éppen belépő kolléganőm, hogy mi miatt vicsorgok ilyen látványosan. Munkaidőm további része boldog révületben telt, és örömmel konstatáltam, hogy hipp-hopp, máris négy óra. Válaszoltam még egy-két sürgősebb e-mailre, (szerintem) mosolyogva átutaltam a lányom zongora tandíját, hazafelé menet pedig beszaladtam vásárolni.

A szokásos heringparty és az ülőhelyek hiánya is csak alig nyomta el frissen bimbózó pozitivizmusomat. Fáj már a lábam is, és leszakadt a szatyrom füle. Full ciki, hogy elgurult a szárnyas betét! Az a béna pasas még rá is lépett. Egyre nehezebb ez a táska... De jó lenne leülni! Az a kölyök igazán átadhatná a helyét.

Az a nő meg minek bámul?! A jókedvemet irigyli? Még a telóm is beszorult a zsebembe, pedig jött egy sms. Na, csak sikerült kivenni! Kettő is jött: "Számlája x forint tartozást mutat. A mielőbbi kiegyenlítés végett, kérjük, látogasson el weboldalunkra..." "Sajnálattal értesítjük, hogy kérelme elutasításra került..."

A büdös életbe! Ez a lúzer Tolsztoj sem tudta, mit beszél!

Faragó Patrícia novellája.

Nyitókép: Shutterstock