Túl erősen lángolt a lelked ahhoz, hogy köztünk maradj!

Fiatal, csenevész alkatú legény ült a nyeregben. Hetykének nem mondható tartással, csapott vállakkal kapaszkodott a kormányba, mint aki alig bírja megzabolázni az alatta dohogó állatot. Egyedül az arcáról sugárzott az a büszkeség, amit az ember várna. De azt is megtörte szemének riadt villanása, amikor egy pillanatra úgy tűnt, nem bírja megtartani az álló helyzetbe lassult motor súlyát.

- Óvatosan azzal a dologgal az üleped alatt, Peti gyerek! - emelte kezét Feri bá' a magasba olyan mozdulattal, mint aki óva inti a fiatal fiút. Mert fiatal volt, alig tizennyolc esztendős csupán. Persze Feri bá' se érezte magát öregnek a maga negyvenvalahány esztendejével, de olyan régen ismerték egymást, hogy Peti még ovisként rászokott, hogy Feri bának hívja.

A srác gyakran megfordult az "öreg" háza táján, gyakorlatilag tőle tanult meg biciklizni az utca végében. Azon túl már a rét, utána az erdő következett a település határában. Feri bának pedig szép birtoka volt itt, lovakkal, tehenekkel és egyéb jószágokkal. A környék gyerekei mellette nőttek fel - mint afféle helyi Matula bácsi, úgy terelgette a srácokat a szárnyai alatt.

A gyerekek mindenben érdeklődéssel segítettek neki, és közben rengeteget tanultak. Mert Feri bá' folyvást csak beszélt és magyarázott, elmondta, mit, miért és hogyan kell csinálni. A jutalom sem maradt el: a közös pecázás a holtágnál, az esti szalonnasütések, a bográcsozás... A bátrabbak még lóra is ülhettek olykor. Igazi isten áldása volt annakidején errefelé lógni.

- Megveszett apád, hogy ilyen monstrumot vett neked? - vakarta a fejét az öreg, és közben egyre a száját húzta.

- Apám? Én vettem, a saját pénzemből. Már suli mellett is melóztam, azóta meg szárnyal a biznisz - nevetett Peti. Most, hogy leszállt a motorról, már kihúzta magát, és büszkén pöffeszkedett.

- Az a'! De apád engedett rá, vagy nem?

- Nem értem Feri bát! Maga is motoros gyerek... Hát nem maga volt az, aki az öregemmel együtt repesztett annakidején, és minden rosszba belevitték egymást?

- De. Én vónék. Csakhogy kismotorral kezdtük, Simsonnal. Aztán amikor már uraltuk a gépet, csak akkor vettünk komolyabbat. Ezt nem mesélte apád?

- Kipróbálja? - kérdezett rá Peti, figyelmen kívül hagyva az öreg minden intelmét. Csak úgy dagadt a büszkeségtől.

- Megvesztél? Én ugyan rá nem ülök! És ha van eszed, te se teszed. Add el! Vegyél helyette valami kisebbet!

- Hányas? - bökte ki a kérdést, miután teljesen körbejárta a monstrumot.

- Ezres.

- Az áldóját - csóválta meg a fejét. - Add el! Különben megöl, te gyerek!

Peti felnevetett. Válaszul megmutatta a bőrcsizmát, a bőrnadrágot, a mellénybe hímzett szárnyas koponyát.

- Az enyémet két lábbal ráállva se bírtad berúgni, most meg ezzel parádézol itt nekem...

- Na. Üljön rá, bátya! Menjen egy kört.

Az öreg meghúzatta kicsit az üresbe rakott motort, megcsodálta a hangját, de végül hátrébb lépett.

- Nem. Olyan ez, akár a betöretlen csikó. Kiszámíthatatlan és alattomos. Megöl, ha módja lesz rá, meglásd. Nősülj meg inkább. Kergesd a lányokat!

- Ugyan már! - nevetett Peti. - Ezzel a mocival alattam jönni fognak azok maguktól is.

Maradt még egy félórát, beszélgettek, győzködték egymást. Azután felült a motora, esetlenül megfordult vele, és méretes porfelleget kavarva elszáguldott.

Másfél hónapra rá Feri bá' előkotorta a szekrényből a fekete öltönyét. Hasban kicsit szorított már, de bízott benne, hogy a varrónő megértő lesz és előreveszi a sorban. Jól akart kinézni, elvégre mégsem mehet kihízott ruhában a Peti temetésére. Ennyi tiszteletet megérdemel szegény fiú.

Nyitókép: Shutterstock