Idegbeteg sofőrök, figyelem, ez nektek szól!

Ha egy autóvezetés-oktató igazán alapos munkát akar végezni, semmiképp sem felejti el felkészíteni tanulóját az utakon uralkodó pszichológiai káoszra, melyet – tapasztalataim alapján – gyakran még rutinos sofőrök sem képesek kezelni. A sűrű anyázás, dudakoncertek és idegmanőverek legalábbis az utóbbiról árulkodnak.

Én vezetés közben maga vagyok a megtestesült zen: legfeljebb csak általam hallhatóan küldöm vissza a kedves édesanyjába azt, aki veszélyeztette a testi épségemet úgy, hogy én egyébként szabályosan közlekedtem.

A minden értelmes funkciót nélkülöző „büntetődudálást” teljesen feleslegesnek, kezdők ellen alkalmazva pedig még kontraproduktívnak is tartom, mert a szerencsétlen T betűs delikvens annyira megijedhet, hogy esetleg még nagyobb hülyeséget csinál, mint amekkora miatt letromfolták, és már kész is a baj.

Nemrég egy ismerősömmel arról beszélgettünk, milyen jó lenne, ha a járművek elejére-hátuljára elkezdenének szövegmegjelenítésre alkalmas kijelzőket telepíteni. Gombokkal, esetleg hangvezérléssel lehetne azokat irányítani, és mind a pozitív, mind a negatív észrevételeket közvetíthetnék.

Például, amikor egy átmeneti GPS-zavar után már nagyon görcsölök, hogy az utolsó pillanatban beengedjenek egy adott sávba, annyira szívesen kiírnám a végül jó fejnek bizonyuló autósnak, hogy „Légy áldott az egész családoddal és a háziállataiddal együtt!", vagy egyszerűen kitennék neki egy szívecskét hálám jeléül.

Tudom, túlgondolom a közlekedést és normális sem vagyok, de azért milyen praktikus lenne, ha a sűrű távolsági fényszóróvillantások helyett esetleg ki lehetne írni a szembesávban közlekedőknek, hogy „Lesből traffiznak a rohadékok, lassítsatok!"

Azt is nagyon szívesen közölném, hogy nem szándékosan megyek fel gyökkettővel a felüljárókra, csak ennyit bír az autó, hiába nyomom padlóig a gázpedált viszonylag alacsony sebességfokozatban, hogy még ereje is legyen. (Nem, nincs műszaki hibája szegény jószágnak, csak ezres motor van benne utángyártott katalizátorral.)

Forrás: Shutterstock

Vagy mikor „szégyenszemre" „csak" 15-20 km/h-val lépem túl a megengedett sebességhatárt, ezért sietős barátunk két centivel mögöttem púposkodik, hogy miért nem megyek gyorsabban – és még előzni sincs lehetősége, tehát tök feleslegesen paláverezik –, na, ahhoz is lenne pár keresetlen szavam.

A KRESZ kiköti, hogy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet tilos vezetni módosult tudatállapotban. A sofőrök ezt gyakran letudják annyival, hogy jó esetben nem isznak vagy nem vesznek be bódító hatású gyógyszert néhány órával indulás előtt.

Azt azonban hajlamosak elfelejteni, hogy a szabályzat az ön- és közveszélyes, illetve a fáradt, kialvatlan állapotban való vezetést is tiltja. Természetesen nem ebben a formában, de szerepel az előírások között, hogy járművezetésre alkalmatlan állapotban tilos elindulni, és utóbbit jobb híján a sofőrnek kell felismernie önmagán. Ám ez sokszor nem történik meg, számtalan borzasztó balesetet eredményezve.

Nyilván senki sem tökéletes, még a legrutinosabb vezető is hibázhat. Ám krízishelyzetben nem az a megoldás, hogy teret engedünk az állati énünknek, és hirtelen felindulásból cselekszünk, hanem nyugodtan, hideg fejjel kihozzuk az adott szituációból a lehető legjobbat.

Kár, hogy erről sokan nem így gondolkodnak, mert mindenki számára sokkal kellemesebb élmény lenne a közúti közlekedés, ha a hétköznapok stresszhelyzetei mellé nem járna automatikusan az angol által road rage-nek keresztelt jelenség, azaz az úti idegbaj.

Tehát a jelszó: tudás, tolerancia, türelem – ha ez a három tulajdonság jellemző egy sofőrre, nagy bajt valószínűleg soha nem okoz majd a volán mögött.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek