Szivárványbaba: Élet a halott testvér árnyékában!

A szüleim az esküvő után rögtön a gyerekvállalást tervezték. A vágyuk megvalósult, anyum hamarosan terhes lett. A negyedik hónapban járt, amikor a munkahelyén majdnem elgázolta egy targonca. A súlyos balesetet elkerülték ugyan, de a járgány fellökte, ő pedig nekiesett egy gépnek, és közben a hasát is megütötte.

Természetesen azonnal elmentek orvoshoz, de több mint 50 évvel ezelőtt nem volt olyan fejlett az orvostudomány, mint most. Az eszközök is egyszerűbbek voltak, legalábbis vidéken. Az első vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen rendellenességet, így megnyugtatták anyámat, hogy a babával is minden rendben van, ne aggódjon. Ő elhitte, nem is tehetett mást - megbízott az orvosban.

Teltek-múltak a hetek, visszament dolgozni, és általában véve jól érezte magát. Elmúltak a korábbi terhességi rosszullétek is, már nem émelygett - azt gondolta, azért, mert már elérte a félidőt. Egyvalami aggasztotta csak: nemhogy gyarapodott volna a testsúlya, hanem még fogyott is három kilót. A hatodik hónapban aztán az orvosnak is kezdett gyanús lenni, hogy nem hízik egy dekát sem.

Ezért volt, hogy a szüleim három évvel a szörnyű esemény után olyan nagyon örültek a nővérem születésének, hogy mindent és mindenkit - még engem is - csak utána tudtak besorolni a rangsorba. Nincs bennem egy csepp harag sem irántuk. Azt tették, amit az ösztöneik diktáltak, nem tudatosan szorítottak a második helyre. Ők csak örültek annak, hogy van miért újra mosolyogni, hogy gyerekük született a korábbi tragédia után.

Az én jövetelemet már természetesnek érezték, nem voltam olyan "nagy szám", ami érthető. Gyerekként mégis fájt és nagyon rosszulesett, hogy éreztették, mi a sorrend, és ki van felül. A csoki sem volt soha megfelezve, "testvériesen" osztották el: az idősebb gyereké a nagyobb, a fiatalabbé lett a kisebb darab.

Persze, ennek ellenére imádom a szüleimet és a nővéremet. Mégis szeretnék egy jó tanácsot adni azoknak, akik ilyen tragédiát éltek át: ha később születik egy kisbabájuk, nagyon tudatosan figyeljenek arra, hogy egyik gyermeküket se szeressék jobban, mint a másikat! Sőt, a figyelmüket is fele-fele arányban osszák meg! Ha nem így tesznek, azt a mellőzött gyerek súlyos traumaként élheti meg, ez pedig az egész életére hatással lehet.

Figyeljetek a szivárványbabák testvéreire! Mert senki nem érdemli meg, hogy a szülei szemében második legyen...

Péter történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock