A szeretőm voltál, de ennél te többet érdemelsz!

Nem volt félsz, idegesség, görcsölés, csak éltető felszabadultság. Addig tartott a varázs, míg haza nem értem Renihez. Ahogy beléptem az ajtón, úgy éreztem, mintha egy feneketlen gödörbe zuhannék,ahova tíz körömmel húznak. Nem bírtam tovább, döntöttem - még ha ezzel fel is borítom az eddigi életem!

Imádom ezt a parkot, gondozott. Mindenütt virágok, rejtett zugok, nem botlok lépten-nyomon emberekbe. Tökéletes hely annak, aki kis időre szeretne elszakadni a város zajától, vagy összebújni a szerelmével. Áll itt egy öreg fűzfa, mellette pad, körülötte sövények. Ez volt a mi titkos helyünk Krisztával. Itt öleltük át egymást először, és itt csattant el az első csók. Itt vártam őt.

Az ingajáraton ismertem meg. Sokat utaztunk együtt, és beszélgettünk. Szingli volt, én egy félig rossz kapcsolatban vergődtem. Tetszett, de nem léptem komolyabban. Persze bókoltam, milyen csinos a ruhája, a frizurája, hogy illik hozzá az új parfümje. Egy tavaszi nap lekéstük a járatot, sétáltunk a parkban, elkapott minket egy zápor. A megálló messze volt, így a fa alá húzódtunk.

Soha nem felejtem el, ahogy rám nézett. Nála kötöttünk ki, otthon azt hazudtam, hogy jött egy újabb SOS rendelés, ezért késtem. Azt hittem, egyszeri alkalom, többé nem látom, de tévedtem. Ugyanúgy leült mellém, beszélgettünk, majd folytattuk. Dugó pajtik lettünk? Mondhatjuk. Én veszíthettem volna többet, de ő amúgy sem akarta, hogy miatta szakítsak.

Csak örült, hogy nőként nézek rá. Kényelmes volt a helyzet. Cirógatta az egómat, hogy van egy fiatal, csinos szeretőm, míg otthon a párom vacsorával vár. Ha nem történik semmi izgalmas Renivel, akkor megkapom mástól, nem kell könyörögnöm.

Krisztának is voltak kapcsolatai, de egyre-másra csalódott. Volt, aki csak egy éjszakára akarta, volt, akit pár hónap után ő hagyott el. Féltékeny voltam, bár nem volt jogom hozzá. Ahhoz több kellett volna az én részemről, de féltem lépni. Nem hittem, hogy ára lehet a késlekedésnek.

Pár hete azonban minden megváltozott. Veszekedtünk Renivel otthon, és szinte arcon vágott az egyik mondata: "Annyira jutok veled, mint nélküled!" Nem tudtam, és már nem is akartam meggyőzni, hogy nincs igaza. Úgy gondoltam, elég volt, lépnem kell. Sőt, már korábban kellett volna.

Kriszta aznap késve érkezett. Átöleltem, de éreztem, hogy valami megváltozott. Nem olyan volt, mint azelőtt. Nem éreztem azt a kapaszkodást, szenvedélyt a csókjában, mint korábban. Készültem a nagy vallomásra, hogy otthagyok mindent, ha esélyt ad kettőnknek - de elkéstem. Hidegzuhanyként értek a szavai: megismerkedett valakivel. Nem akar tovább várni rám. Boldog szeretne lenni a másikkal.

Nem siettem haza, mintha ezzel tovább tarthattam volna életben egy elszalasztott boldogság lehetőségét. Otthon csendben lezuhanyoztam, lefeküdtem. Krisztára gondoltam, arra, hogy más a karjaiban tartja. Reni már aludt, a köztünk lévő távolságnál pedig csak a bennem maradt üresség volt nagyobb. A hazugságaim csapdájába estem. Nem értem: mire várok még?

Nyitókép: Shutterstock