3+1 eset, amikor megérdemelné a családod, hogy örökre szakíts velük

Az ordítozós

Réka gyerekként alig várta, hogy befejezze a középiskolát és végre leléphessen otthonról, ahol minden nap a szülei veszekedését kellett hallgatnia. Legszívesebben soha nem ment volna haza a suliból, mert

Aztán végre leérettségizett és kollégiumba költözött. Ám minden családi összejövetel alkalmával, legyen az születésnap, karácsony vagy esküvő, újra és újra végig kell asszisztálnia azt, amit gyerekként úgy utált. Emiatt tényleg csak akkor megy haza, ha nagyon muszáj. Hiába hívja az anyja, mindig kitalál valami kifogást, mert semmi kedve ahhoz, hogy a vacsoraasztalnál megint végighallgassa, ahogyan a már idős szülei egymás torkának esnek.

A lelki-verbális terrorista

Eszti édesapja kiskorában meghalt, az anyja pedig szó szerint rátelepedett. Ez még érthető is lenne, ám a kedves mama „rácuppanása" nem majomszeretetben és ragaszkodásban nyilvánult meg – ahogyan az sok esetben lenni szokott –, hanem határtalan és egyben csúnya, bántó kritikában.

Ha Eszti négyest kapott, idiótának nevezte, ha jelentkezett a színjátszócsoportba semmirekellőnek, ha bemutatta neki a barátját, lekurvázta. Eszti így- amilyen gyorsan csak lehetett, elköltözött az ország másik végébe, és még a telefonos kommunikációt is igyekszik minimálisra szorítani az anyjával.

A fizikailag bántalmazó

Bea már a középiskolát is kollégiumba kezdte. Csak így szabadulhatott meg az apjától, aki többször bántalmazta őt, a testvéreit és az anyját is. Mivel a család négy gyereket nevelt és évekig az apjuk volt az egyetlen kenyérkereső - az édesanyjuk otthon volt a gyerekekkel -, így a „kedves papa" úgy érezte, bármit megtehet. Kívülről egy jól szituált, boldog család képét mutatták, ám amikor a családi ház ajtaja bezárult mögöttük, minden megváltozott.

amelyet mind az asszony, mind a gyerekek nehezen viseltek. Nem csoda, hogy Bea az anyja támogatásával kollégiumba költözött már 14 éves korában, majd az egy évvel fiatalabb öccse is követte. Végül mindenki elhagyta a bántalmazó férfit, aki így teljesen egyedül maradt. Bea évente kétszer beszél vele telefonon: karácsonykor és a születésnapján, de még ez is nehezére esik.

A felelőtlen

Zita nem mondhatja, hogy a bátyja rossz ember. Mindig jó volt közöttük a kapcsolat, ám már gyerekkorukban is úgy érezte Zoli túlságosan felelőtlen. Ha kaptak egy-egy tábla csokit, akkor a testvére azonnal felfalta az egészet, utána pedig nem győzött sírni, hogy adjon Zita neki egy kockával a sajátjából, mert neki még két nap múlva is megvolt a csoki fele. Nincs ez másképp felnőttként sem.

Mivel a szüleik már nem élnek és Zolinak nincs se barátnője, se felesége, csak Zita maradt neki, akit állandó lelki nyomás alatt tart. Hol azért hívja, mert ki fogják nála kapcsolni a villanyt és arra kéne pénz, hol nem tud már ételt venni. A testvérek már többször összeültek és kiszámolták, hogy Zolinak bőven ki kéne jönnie a fizetéséből. Mégsem megy neki.

Amikor Zitának elege lett és nem adott több pénzt, a testvére különféle hiteleket vett fel, amelyek a hosszú évek alatt tetemes adóssággá híztak - emiatt még inkább Zitára szorul már. Zita pedig úgy érzi, hogy a testvére felelőtlen költekezése és az adósságspirál, amibe belekerült, őt is magával rántja.

Nyitókép: Shutterstock