Mielőtt még meg leszek kövezve, hogy elkeseredett feminista vagyok, olyan női adatlapokba is belefutottam már, melyek láttán kinyílt a bicska a zsebemben, de nyilván legtöbbször pasiknál figyeltem meg azt a tipikus agresszív nagyképűséget, mely láttán olyan gyorsan húztam balra az adott profilt, hogy ahhoz képest a sugárhajtású repülőgép álmatag csigának tűnhetett volna.
Nyilván sejtem, hogy az ilyen megnyilvánulások hátterében jó pár keserű csalódás és a reményvesztettség áll: ezek az férfiak bizonyára sokszor belefutottak követővadászokba, hamis profilokba, vagy olyan csajokba, akik képtelenek voltak nekik visszaírni. Ám ettől még nem fogják elérni a céljukat, ha olyan mondatokkal próbálják a szebbik nem vonzalmát elnyerni, mint:
Hülye p*csák balra!
Légyszi, ne húzz jobbra, ha fel van töltve a szád, agyon vagy filterezve, stb.!
Tisztelj már meg azzal, hogy visszaírsz, ha már jobbra húztál!
és akkor a helyesírási hibákat nagylelkűen kihagytam a repertoárból. (A másik örök talány számomra, hogy miként várja el bárki is, hogy normális partnert találjon online, ha még arra sem képes, hogy igényesen, hibátlanul leírjon két mondatot, melyeknek a fele amúgy is emojikból áll.)
Drága urak, képzeljétek magatokat az adott hölgy helyébe! Húzogat jobbra-balra – leginkább balra –, mivel fényképes társkeresőről van szó, természetes, hogy az első benyomás alapján dönt, és ha esetleg megáll, hogy elolvassa valaki bióját, mit lát? „Hülye p*csák balra!"
Szerintetek ki kap majd a fejéhez, hogy „Hú, tényleg, de jó, hogy emlékeztet, én egy igazi hülye p*csa vagyok, isten ments, hogy jobbra húzzam ezt az áldott jó embert!"? De beszélhetünk bármilyen sajátságos elvárásról, melyeknek abszolút nincs helyük a bemutatkozásban, tekintve, hogy például egy kerékpárra sincs ráírva a sportboltban, hogy „Béna idiótáknak nem ajánlott!".
Hadd döntse már el az a szegény lány, hogy kíváncsi-e egyáltalán rád – tehát a személyiségedre, a stílusodra, a jó dolgokra, amiket adni tudsz neki –, ne riaszd el azonnal a hőzöngéssel és a követelőzéssel!
Ezen a platformon az az elsődleges cél, hogy eladd magadat, azt pedig teljes mértékben szabotálja a frusztrált kapálózás a csalódások elkerülése végett. Nem elég, hogy nyafogásra pazarolod a drága karaktereket, még azt is elárulod ezzel a potenciális matcheknek, hogy veled lehet szórakozni, előfordult már, hogy nem írtak neked vissza, hát ki kíváncsi erre? Megsúgom: normális nő nem.
A Tinderen is érvényes lehet „a kevesebb több" elve: néhány jól sikerült fotó és az alapadataid (foglalkozás, tanulmányok, hobbik, magasság – kérlek, ne írd ki a szem- és hajszínedet egy FÉNYKÉPES társkeresőre –, dohányzol vagy sem) tökéletesen elegendőek ahhoz, hogy felkeltsd egy hozzád illő lány figyelmét, a részletekről pedig privátban érdemes eszmét cserélni.
Ha pedig nem működik a kémia, ne a durcás hátrálva támadást válaszd legközelebb, hiszen egy igazi férfi képes okulni a hibáiból, levonni a megfelelő következtetéseket és hiszti nélkül továbblépni – hidd el, így sokkal vonzóbb leszel, mintha kígyót-békát kiabálnál a „hülye p*csákra", akik csupán éltek az alapvető szabad akaratukkal, mikor úgy döntöttek, nem szeretnék veled tovább folytatni az ismerkedést.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.