Ne vedd természetesnek, hogy van kit megcsókolnod!

Mindez akkor tudatosult bennem, amikor ma a Batthyány téren a buszra várva akaratomon kívül egy párra lettem figyelmes, akik valószínű egy hosszú nap után találkoztak újra. Mivel zenét hallgattam, nem hallottam, mit beszéltek, de anélkül is egyértelmű volt a jelenet.

A férfit bántotta valami. Hogy valami a párjával kapcsolatban, vagy valami, amit magával hozott a munkahelyéről, nem lehet tudni. A hölgy mosollyal, puszival üdvözölte, örült, hogy egy hosszú nap után a kedvesével lehet végre. A férfi azonban ezt nem tudta viszonozni.

Minden, ami bántotta, egyszer csak sértő nemtörődömséggel párosulva előtört belőle. A hölgy hirtelen meghátrált, és a kemény nap egyszerre belőle is robbanni látszott. Először kérdőn, csendben nézve közeledett a férfihez, de nem talált válaszra. A férfi elhúzta az arcát. A nő feladta. Arcára kiült a keserűség. 7 percig vártam a buszra. Ezalatt ők valószínűleg már az elmúlt hónapok összes sérelmét egymás fejéhez vágták. Utána a másiktól 3 lépésre várták a buszt. Együtt utaztam velük. Némán ültek egymás mellett. A férfi kibámult az ablakon, a nő pedig elmorzsolt két könnycseppet.

Sokszor észre sem vesszük, és akaratunkon kívül bántjuk meg a másikat. Megannyi negatív dolog elfeledteti velünk a reggeli kócos hajat, az első álmos mosoly örömét. Azt az örömöt, amiért tulajdonképpen az egész élet nevű dolgot csináljuk. Hiszen szeretni valakit öröm. Ha viszontszeretnek, az az igazi boldogság. Ennek az érzésnek nincsen párja, mégis olyan sokszor elfelejtjük, mennyit jelent a másik számunkra. A világ sérelmei miatt a hozzánk legközelebb állókat bántjuk meg, és nem értjük, miért tűnik el olyan hamar a boldogság, a biztonság.

Leszálltam a buszról. Egész úton ők jártak az eszemben. Vajon megoldják? Felül tudnak kerekedni a sérelmeiken? Szeretik egymást eléggé ahhoz, hogy túljussanak ezen? És mégis, mennyi mérget bír el egy közös élet?

Elővettem a telefonom, és tárcsázni kezdtem. Halló? - hirtelen másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mennyire szeretem, ahogyan huncut mosollyal szól mindig a telefonba, amikor keresem. Mert hallom a hangján, csak eddig észre sem vettem. Csak azt akartam mondani, hogy köszönöm, hogy vagy nekem!

Nyitókép: iStockphoto