Minden kapcsolat törvényszerűen kihűl idővel?

Párszor belekeveredtem már szeretői státuszba kapcsolatokban. Sokszor nem is szándékosan. És mindig eszembe jutott, hogy valóban elkerülhetetlen, hogy minden hosszú távú kapcsolat eljusson arra a pontra, amikor már nem elég a másik?

Megértem, ha valaki azt mondja, hogy 2 hónap elteltével szakít a párjával, mert nem illettek össze. Azt is megértem, ha 10 év után hagyja ott, mert időközben alkoholista lett, verni kezdte, és a játékgépeket sem tudja elkerülni. Ezek mind racionális indokok. De mikor már sokadszorra azt hallom, hogy azért keres egy nő más karjában vigaszt, mert több év után a kapcsolat "ellaposodott", akkor csak nézek ki a fejemből.

Tényleg törvényszerű, hogy egy kapcsolat idővel elhaljon?

Forrás: Shutterstock

Én nem akarok, és nem is tudok ebben hinni. Mert ha ez tényleg így menne, akkor valójában értelmetlen bárkivel is hosszú távú terveket szőni, nem? Szóval utánajártam, hogy hogyan lehet megállítani ezt az ellaposodást.

Az érem egyik felén olyan nőkkel történt eseteimet vettem számon, akik bizony úgy gondolták, hogy a kapcsolatuk menthetetlen. Szóval kiugrót kerestek. Én ezt akkor sem és most sem ítélem el. Képes vagyok elfogadni, hogy bizony vannak olyanok, akiknek kell egy nagy bumm ahhoz, hogy kiszálljanak abból, amiben már érzik, hogy nincs helyük. De hullámvölgy ide vagy oda, mi különbözteti meg a lejtőn tönkrement kapcsolatot és a szakadékot túlélő házasságot?

Nos, a tapasztalataim szerint két nagyon fontos összetevő hiánya:

a helyzetfelismerés és a prioritások felállítása.

Erre pedig egy hozzám közel álló személy hívta fel a figyelmemet, aki abszolút az érem másik oldala. Mert az ő elmondása szerint az ő szerelmük nemhogy ellaposodott volna az évek múlásával, de még erősödött is. És hullámvölgyek ide vagy oda, összességében igazán boldog házasságban él.

Forrás: Shutterstock

És, hogy mi a titka?

Először is felismerte azt, hogy a hullámvölgyek bizony kötelező részeit képezik mind az életnek, mind a párkapcsolatnak. Erre rájönni pedig pontosan az az apró kezdő löket, aminek hiányával mindig találkoztam, ha belecsöppentem egy "szerelmi háromszögbe". Mert a legtöbben bepánikoltak egy nagyobb lejtőnél, és eldöntötték: ennek a kapcsolatnak vége. Itt már nincs mit tenni. Persze, most joggal mondhatod, kedves olvasó, hogy én pedig még rátettem erre egy lapáttal. De hidd el, ha valaki, akkor én pontosan tudom, hogy csak ott lehet lapátolni, ahol már egyébként is áll a szar.

Itt térnék rá a második összetevőre: a prioritások felismerésére. Hiszen az teljesen normális, hogy néha beüt a krach. Hosszú éjszakákba nyúló projektek a munkahelyen, problémák a családban, időhiány, és még sorolhatnám. Igen, megesik, hogy nem jut elég idő egymásra. De ilyenkor fokozottan ügyelni kell, hogy mi élvez nálunk elsőbbséget! Hiszen nem elég felismerni azt a tényt, hogy "Oké, most nehéz idők járnak, mindenkivel megesik." De ha nem javul meg magától belátható időn belül, újra is kell hangolni a gépezetet. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy nem mindegy, hogy azért nem tudsz annyi energiát belefektetni egy kapcsolatba, mert meghalt egy szeretted, és épp gyászolsz, vagy egy új nagyszabású vállalkozásba fogtál. Vagy mert fontosabb volt ma a fodrász, holnap a jóga, aztán meg az ebéd a csajokkal.

És bizony valóban nem mindegy. Mert azoknak a nőknek az esetében, akikkel én találkoztam, egytől egyig azt láttam, hogy a párjuk vagy észre sem veszi, hogy kihűlt a kapcsolatuk, vagy teljesen normális jelenségként kezeli ezt, esetleg csak szimplán szarik rá. Az ilyen esetekben pedig bizony szomorú vége van a történetnek.

De összességében én azt hiszem, hogy nem szükségszerű a kapcsolatok elhalálozása. Igenis lehet hosszú évek után is ugyanolyan szenvedélyesen szeretni. Csak akarni kell.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?